„Nagyon várjuk már, hogy az otthonunkban játszhassunk!”

Fotó: Kovácsevics Dusán

Hétfőn belevágott a felkészülésbe felnőtt csapatunk, amely jó pozícióból, a 12. helyről várja a tavaszi folytatást. Hogy mit gondol a mögöttünk hagyott hónapokról és az előttünk álló időszakról Harsányi István, az alábbiakból kiderül.

Nem egy vándormadár típus, zsinórban a negyedik szezonját tölti nálunk Harsányi István. Egyáltalán nem bánjuk. A munkamoráljával, hozzáállásával, állandó győzni akarásával példát mutat társainak – nem véletlen, hogy az NB II-ben is ő a csapatkapitány. Persze az sem mellékes, hogy rendszerint jó játékkal rukkol elő a pályán, hat góljával jelenleg a házi góllövőlista élén áll Grumics Miroszlávval holtversenyben.

– Számomra óriási megtiszteltetés, hogy az NB II-ben is csapatkapitány lehetek! Ebből is érzem, hogy bíznak bennem – mondta 24 éves támadónk. – Igyekszem mindig motivált és erős lenni, mert ha rajtam nem ezt látják a fiúk, akkor én sem várhatnám el tőlük ugyanezt.

Tavaly nyáron nagy volt a játékosmozgás csapatunknál, ennek ellenére remekül rajtoltunk, tíz forduló át veretlenek voltunk. Aztán nem sokkal később jött egy akkora hullámvölgy, amiből alig tudtunk kimászni.

– A rengeteg új játékos láttán senki sem gondolta volna, hogy ilyen jól rajtolunk, és ilyen sokáig veretlenek maradunk. Ráadásul az első tíz fordulóban senki sem mondhatta, hogy szerencsével nyertünk, rendszerint mi voltunk a jobbak. Azzal tisztában voltam, hogy lesz majd rosszabb időszakunk is, de arra nem számítottam, hogy ilyen hosszú és eredménytelen hullámvölgybe kerülünk. Nagyon nehéz volt innen kimászni! Kár ezért a rossz sorozatért, mert bár a huszonnégy pont és a tizenkettedik hely sem csúnya, négy-öt ponttal többet szerezhettünk volna, amivel még jobb pozícióban telelhetnénk.

A bajnoki folytatás nincs túl messze, január 30-án a PMFC-nél kezdjük a 2022-es évet, majd egy héttel később az ETO FC-t fogadjuk – végre valóban hazai pályán, Szentlőrincen!

– Bízom benne, hogy tavasszal nem lesz olyan rossz szériánk, mint ősszel, illetve remélem, hogy vesztett helyzetből is fel tudunk majd állni. A célunk természetesen továbbra is a bentmaradás, de úgy érzem, ha kihozzuk magunkból a maximumot, ottmaradhatunk a középmezőnyben, ahova jelenleg is tartozunk. Nagyon örülünk annak, hogy végre elkészült a pályánk, nagyon várjuk már, hogy tavasszal végre a saját otthonunkban játszhassunk! Rossz volt megélni, hogy mindenhol voltunk, csak Szentlőrincen nem. Számunkra ez egy plusz motivációt, plusz lökést adhat, és persze a szurkolóinknak is nagyon sokat jelent: reméljük, hogy sokan segítenek majd nekünk a lelátóról a hazai bajnokikon! – tette hozzá Isu.