Hazai pályán az újonc ellen be kell gyűjteni a három pontot!

Fotó: Kurdi József

A negyedik hazai mérkőzésünkre készülünk, vasárnap délután a Mosonmagyaróvárt fogadjuk. Saját közönségünk előtt eddig még nem kaptunk ki, de csak egyszer győztünk – a döntetlennel most biztosan nem lehetnénk elégedettek!

 

A bajnokságból eddig eltelt hat forduló során csak két mérkőzésen nem tudtunk pontot szerezni, ami kétségtelenül nem néz ki rosszul, ugyanakkor rögtön hozzá kell tenni, hogy háromszor is ikszeltünk, ami azt jelenti, hogy szolidan gyűjtögetjük a pontokat – jelenleg hatnál tartunk. A legutóbbi két körben előbb otthon a Békéscsabával, majd idegenben a Budafokkal döntetleneztünk, most viszont nagyon bízunk benne, hogy megszerezzük a második győzelmünket.

Az biztos, hogy jó sanszunk lesz a győzelemre, leendő ellenfelünk, a Mosonmagyaróvár ugyanis a mezőny újonca. Az óváriak nem remekelnek az NB II-ben, legutóbbi négy meccsüket egyaránt elbukták, az előző körben az MTK például egy sima hatost gurított nekik. Nem árt azonban vigyázni, mert háromszor is csak egygólos vereséget szenvedtek, az Ajkát pedig megverték hazai pályán, szóval biztosak lehetünk benne, hogy most vasárnap is nagyon meg kell majd dolgozni a három pontért, biztosan nem adják ingyen a sikert.

– Tisztában vagyunk azzal, milyen meccs előtt állunk, hiszen látjuk, hogyan alakulnak az eredmények, a tabella, kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok – fogalmazott vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő. – Leendő ellenfelünk, a Mosonmagyaróvár egy kulturáltan futballozó csapat, abszolút nem véletlen, hogy száz pontot szerezve nyerte meg az NB III. Nyugati csoportját, s jutott fel a második vonalba. Az, hogy jelenleg három pontnál tartanak az óváriak, nem befolyásolhat minket: nekünk alázatosan és tudatosan kell futballoznunk annak érdekében, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez sikerüljön!

Érdekesség, hogy a két csapat még sosem találkozott egymással, ez lesz az első randevú. Szintén érdemes megemlíteni, hogy a Mosonmagyaróvár színeiben egy olyan játékos is pályára léphet ellenünk, aki a 2020/2021-es idényben még minket erősített: Slakta Balázs ebben a szezonban eddig három meccset kapott a vezetőedzőtől, Varga Lászlótól.

A 7. forduló programja: Szentlőrinc–Mosonmagyaróvár (szeptember 4., vasárnap, 16.00), Soroksár–Siófok, MTK–HR-Rent Kozármisleny, Kazincbarcika–Csákvár, PMFC–Nyíregyháza, Ajka–ETO FC Győr, Tiszakécske–Szombathelyi Haladás, Dorog–Budafok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba, Gyirmót FC Győr–DVTK.