„Hiszek abban, hogy a csapatban megvan a minőség a bentmaradáshoz”

Fotó: Kurdi József

Az őszi szezonnak vége, csapatunk tizenhárom ponttal a tizenötödik helyen tölti a téli szünetet. Érdekes hónapokat tudhatunk magunk mögött, hiszen jól kezdtünk, aztán jött egy olyan időszak, egy olyan nyeretlenségi sorozat, amelyre nem lehetünk büszkék. Menet közben edzőt váltottunk, Waltner Róbertet november elején Visinka Ede váltotta, akivel azóta veretlenek vagyunk – igaz, nem is győztünk. Szakvezetőnknek felemás érzései vannak a mögöttünk hagyott időszakkal kapcsolatban, a tavaszi szezont illetően pedig bizakodó.

 

Nem indítottuk rosszul a 2025/2026-os szezont, hiszen az első öt meccsünkön nyolc pontot gyűjtöttünk – mindössze egyszer kaptunk ki. A folytatás azonban már nem sikerült túl fényesen, amit pontosan jelez, hogy a következő tíz bajnokink egyikét sem tudtuk megnyerni, és ebben az időszakban csak öt pontot csipegettünk össze. Az őszt végül tizenhárom ponttal a tizenötödik helyen zártuk, nem kérdés, ennél biztosan többre vagyunk képesek.

Pozitívum, hogy a november eleji edzőváltást követően veretlenek maradtunk, Visinka Ede irányításával a Karcag, a Videoton FC Fehérvár és a Tiszakécske ellen is szereztünk pontot – sajnos mindháromszor csak egyet-egyet.

– Az eddig együtt töltött időszakkal kapcsolatban felemásak az érzéseim – fogalmazott szakvezetőnk. – A játékosok és a klub vezetői részéről is nagyon jó volt a fogadtatás, és úgy érzem, jó munkát is végeztünk. Hozzáteszem, a csapat játékával és az erőnléttel szerintem eddig sem volt probléma, az eredményességgel viszont igen. Az irányításom mellett három döntetlent értünk el, ami nem rossz, ám az is igaz, hogy legalább egy győzelem jól jött volna, úgyhogy van némi hiányérzetem. Ugyanakkor az látszott, hogy sokat tettünk azért, hogy eredményesebbek legyünk, keményen edzettünk, a srácok tudtak egymásért küzdeni a pályán. Ezt kell továbbvinnünk, és még nagyobb hangsúlyt kell arra fektetnünk, hogy a jelenleginél is jobb legyen a csapategység.

A felkészülést január 5-én kezdjük majd meg, játékosaink azonban már e héttől elkezdték a szigorú egyéni futó programokat. Az első tavaszi fordulóra február 1-jén kerül majd sor, amikor is az egyik nagy riválisunkat, a Budafokot fogadjuk. Nagyon fontos meccs lesz, tökéletesen fel kell készülnünk.

– A januári munka során nagyon fontos lesz, hogy minél stabilabb védekezést tudjunk felépíteni, amiből kiindulva hatékony támadójátékkal rukkolhatunk elő. Szeretném elérni, hogy minél inkább mi domináljunk, és óriási szükség lesz a taktikai fegyelemre. Ha ezekben a dolgokban elérőlépünk, szerintem nem lesz problémánk. Hiszek abban, hogy a csapatban megvan a minőség a bentmaradáshoz, azt pedig mindenki érzi, hogy a klubtól megkapjuk a maximális támogatást.

Vezetőedzőnk otthon van a családjával, Felcsúton készülnek az ünnepekre. Az biztos, hogy sokan ülnek majd az asztal körül karácsonykor: párja, Nikolett révén van három nagy lányuk, Luca, Boróka és Sára, mellettük Ede két gyermeke, Leoni és Valentin teszi teljessé a családot.

– Természetesen ez az időszak sem telhet munka nélkül. Folyamatosan tartom a kapcsolatot a tulajdonossal, Kovácsevics Csabával, valamint a sportigazgatóval, Grumics Miroszlávval, a Szentlőrinc napi szinten benne van az életemben. Értékelek, tervezgetem a felkészülést. Tisztában vagyok vele, milyen küldetés vár ránk, szeretnénk teljesíteni a feladatot, el akarjuk érni a célunkat!