Holnap győznünk kell, mert vissza akarunk jutni a másodosztályba!

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

A bajnoki cím már megvan, de csapatunk nem elégszik meg ennyivel: az osztályozón ki akarjuk vívni a feljutást! A Putnok elleni párharc első mérkőzésén, idegenben 1-1-re végeztünk, holnap (16.00) hazai pályán győznünk kell, és akkor ünnepelhetünk!

 

Az utolsó mérkőzés vár ránk a 2023/2024-es szezonban, és ezen a találkozón kapunk majd választ arra, hogy melyik osztályban folytathatjuk a következő idényben. A célunk egyértelmű, szeretnénk feljutni, szeretnénk visszakerülni az NB II-be, ahonnan tavaly búcsúzni kényszerültünk.

Nem választ el minket nagy lépés attól, hogy ez sikerüljön! Az osztályozós párharcon az Észak-keleti csoport bajnokát, a Putnokot adta nekünk a sorsolás, és múlt vasárnap már le is ment az első mérkőzés, amely 1-1-es döntetlennel ért véget. Mindez tehát annyit jelent, hogy ha holnap (16.00) nyerünk hazai pályán, saját szurkolóink előtt (ahogy eddig rendszerint sikerült), akkor a rendes játékidő végén máris ünnepelhetünk – nem csak a bajnoki címet, hanem a feljutást is. Ha döntetlenre végzünk, akkor jöhet némi ráadás: hosszabbítás, majd ha szükség van rá, büntetők következnek.

– Elérkeztünk ahhoz a mérkőzéshez, amelyért egész évben dolgoztunk! Nincsen eltiltottunk, sem sérültünk, így a teljes keret rendelkezésre áll, továbbá a szezonban elvégzett alázatos munkának köszönhetően fizikálisan is rendben van a csapat, ez döntő faktor lehet - fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. -  Ahogy az egész szezon során, valamint az első mérkőzésen is, úgy most is szeretnénk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, irányítani, kontrollálni a játékot és kihasználni az adódó lehetőségeket. Taktikailag elvégeztük a szükséges finomításokat, az elkövetett hibákra felhívtuk a srácok figyelmét, felkészülten várjuk a holnapi döntőt! Büszke vagyok a Csapatra, minden egyes játékosra, a stábtagokra és arra a teljesítményre, aminek okán a feljutásért kezdhetünk holnap! Remélem és kívánom, hogy az utolsó, megérdemelt lépést a szurkolóinkkal karöltve együtt sikerrel megtegyük!

 

Az NB II. Osztályozó 2. mérkőzéseinek programja: Szentlőrinc-Putnok (június 9., vasárnap, 16:00, élő közvetítés a hivatalos YouTube csatornánkon), Békéscsaba-Tatabánya.