Így kell ezt csinálni: győzelemmel zártuk a szezont!

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

A bajnokság utolsó fordulójában a Tiszakécske vendégei voltunk, s bár nem nyomta tét a vállunkat, hiszen a bentmaradást már kiharcoltuk, ennek ellenére mégis nyertünk! A szezon vége nagyon szép lett, zsinórban négy győzelmet arattunk.

 

Csapatunk az előző fordulóban, a Videoton ellen hazai pályán elért győzelemmel már elérte a célját, kiharcolta a bentmaradást, így a tiszakécskei mérkőzésnek nem volt tétje egyik csapat számára sem. Persze a sportemberek ismérve az, hogy mindig győzni akarnak…

A csatárok pedig gólt akarnak lőni. Támadónk, Mascoe nagyon igyekezett, hogy növelje a találatai számát: már a 10. percben betalált, majd nem sokkal később ismét eredményes volt, így negyedóra játékot követően már 2-0-ra vezettünk. Soha rosszabb kezdést! A folytatásban Mascoe megszerezhette volna a harmadik gólját is, ez azonban nem sikerült neki, így a szünetre kétgólos előnnyel mehettünk pihenni. A második félidőben a házigazdák természetesen mindent megtettek azért, hogy ledolgozzák hátrányukat, az 57. percben Lucas révén szépítettek is, ám utolérni nem tudtak bennünket, így 2-1-es győzelemmel zártuk ezt a meccset.

Mindez azt jelenti, hogy nem akármilyet hajráztunk a szezon végén, hiszen megnyertük az utolsó négy meccsünket! Erre a mezőnyben mellettünk csak a Kozármisleny volt képes.

 

MERKANTIL BANK LIGA NB II. 30. FORDULÓ:

Tiszakécskei LC – Szentlőrinc 1-2 (0-2)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Szilágyi Norbert, Balla Levente)

Tiszakécskei LC: Kiss Á. – Balázs B., Szekér B., Varga J., Körmendi – Kócs-Washburn, Géringer (Sós B., 65.), Lucas, Pataki B. – Takács T., Zámbó. Vezetőedző: Pintér Csaba

Szentlőrinc: Auerbach – Rac, Poór, Bolla G., Milovanovics – Szolgai, Kiss-Szemán (Nyári P., 69.) – Lakatos M. (Harsányi I., a szünetben), Samson (Weisz, 69.), Tollár (Jung, 92.) – Mascoe (Zeravica, 87.). Sportigazgató: Márton Gábor

Gólszerzők: Lucas (57.), ill. Mascoe (10., 15.)