Ilyen is van: nem játszottunk jól, nem is szereztünk pontot

Fotó: Németh András

Hárommeccses veretlenségi sorozatunk ért véget vasárnap Siófokon: a házigazdák sajnos jobban futballoztak nálunk, nekünk csak felvillanásaink voltak, így nem meglepő, hogy 2-1-es vereséget szenvedtünk.

 

Abban mindenki biztos volt, hogy a Siófok kemény dió lesz. Hazai pályán nem muzsikáltak rosszul eddig a Balaton-partiak, mindössze egyszer kaptak ki, ugyanakkor ettől függetlenül a tabellán mi voltunk előrébb, ráadásul jó passzban is vagyunk – szóval joggal bizakodtunk a bajnoki előtt.

Sajnos nem kezdtünk jól, a hazaiak rögtön nyomás alá helyeztek minket, sorra lőtték a szögleteket. Nem is bírtuk sokáig, a 33. percben a Siófok megszerezte a vezetést: egy beadást követően Farkas Balázs talált a kapunkba (1-0). A félidő végéhez közeledve egyenlítési lehetőség adódott előttünk, hiszen jó helyről végezhettünk el szabadrúgást, Daróczi remek próbálkozása után azonban Hutvágner kiütötte a léc alá tartó labdát.

A második félidő elején már jobban futballoztunk, többször is veszélyeztettük a hazaiak kapuját. Kiss-Szemán csúsztatása nem okozott problémát Hutvágnernek, Mervó pedig nem sokkal később nem volt elég pontos, nem találta el a bal alsó sarkot. A gólunk viszont nem maradt el: a 63. percben Rétyi beadásába a siófokiak védője, Varga Bence rosszul ért bele, így a labda a saját kapujában kötött ki (1-1).

Nagy kár érte, hogy szinte csak másodpercekig örülhettünk! A következő hazai támadásból ugyanis Eördögh révén ismét megszerezte a vezetést a Siófok, a nemrég csereként beálló játékos szépen lőtte ki a bal alsót (2-1). Volt még vissza közel fél óra arra, hogy kicsikarjunk legalább egy pontot, de ezen a meccsen nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ez sikerüljön: végül 2-1-es vereséget szenvedtünk.

Csapatunk a következő fordulóban, november 6-án (13.00) a Soroksárt fogadja.

 

Domján Attila: – Fontos mérkőzést nyertünk meg remek csapat ellen. Nem játszottunk látványosan, de akaratosak voltunk, s végül ez vezetett eredményre.

Jeremiás Gergő: – A második félidő első húsz percét leszámítva nem játszottunk jól. Mezőnyben akadtak ugyan jó megoldásaink, de a kapu előtt nem voltunk eléggé hatékonyak, és a védekezésünk is a szokásosnál gyengébb volt. Megérdemelten nyert a Siófok.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 14. FORDULÓ: 

BFC Siófok – Szentlőrinc 2-1 (1-0)

BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Varjas, Debreceni, Varga B. – Vágó (Nagy-Kolozsvári, 83.), Nyitrai (Eördögh, 55.) – Balogh B. (Major, 83.), Szakály A. (Nyári, 70.), Girsik (Horváth P., 70.) – Farkas B. Vezetőedző: Domján Attila

Szentlőrinc: Prokop – Farkas M., Keresztes, Tamás L. (Filipovics, 83.), Kiss-Szemán – Papp G. (Vidnyánszky M., 63.), Németh E. – Szabó M. (László D., 63.), Daróczi, Rétyi (Csörgő, 74.) – Mervó (Grumics, 63.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerzők: Farkas B. (33.), Eördögh (64.), ill. Varga B. (63. – öngól)

 

A 14. forduló eredményei: DVTK–HR-Rent Kozármisleny 1-1, Soroksár–MTK 2-6, Nyíregyháza–Budafok 3-0, Csákvár–Mosonmagyaróvár 2-1, Ajka–Kazincbarcika 1-1, Tiszakécske–Gyirmót FC Győr 0-1, Szombathelyi Haladás–Dorog 4-3, ETO FC Győr–Békéscsaba 4-1. A PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzésre ma este 20 órakor kerül sor.