Ismét begyűjtöttük a három pontot hazai pályán!

Fotó: Kurdi József

Második tavaszi hazai mérkőzését is megnyerte első csapatunk a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, amely nagy küzdelemben tartotta otthon a három pontot a Békéscsaba 1912 Előre ellen vasárnap. Szép volt fiúk!

  

Az előttünk álló bajnokival kapcsolatban mindenki tisztában volt vele, hogy nagyon meg kell majd dolgozni a sikerért. Két hasonló erőt képviselő csapat találkozott ugyanis – nem véletlen, hogy a tabellán is egymás szomszédjai voltunk (11. és 12 pozíció). Ennek megfelelően nagy volt a küzdelem a pályán az első félidőben, kiegyenlített csatát láthattak a szurkolók, amely során egyik csapat sem tudott ziccert kialakítani.

A második félidő aztán remekül kezdődött a mi szempontunkból, hiszen mindössze öt perc telt el, amikor Szabó Máté hatalmas szabadrúgásgóllal vezetést szerzett! Óriási volt az öröm, ugyanis egy ilyen kiegyenlített meccsen nagyon fontos, hogy ki szerzi meg az első gólt. Sőt, pár perccel később jöhetett volna a második is, ám Andrija Drljo lövése után a kapufán csattant a labda – nem sok hiányzott.

A hátrányba került vendégek természetesen mindent megtettek annak érdekében, hogy egyenlítsenek, ami aztán sikerült is nekik, Lukács Raymond talált a kapunkba. De mielőtt még nagyon belelovalhatták volna magukat az esetleges pontszerzésbe, Harsányi István a legjobbkor, gyakorlatilag postafordultával válaszolt, visszaállítva az egygólos előnyünket. A hátralévő húsz percben szépen őriztük az eredményt, hogy aztán a lefújást követően hatalmasat ünnepelhessünk: újabb nagyon fontos bajnokit nyertünk meg, s ennek köszönhetően továbbra is ott vagyunk a középmezőnyben!

 

MERKANTIL BANK LIGA, 24. FORDULÓ:

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 (0-0)

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Tamás L., Németh M. – Török (Havas, a szünetben), Jancsó (Mucsányi, 68.) – Drljo (Biben, 75.), Szabó M., Harsányi (Rétyi, 85.) – Grumics (Németh B., a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka

Békéscsaba 1912 Előre: Czinanó – Puskás, Szabó Cs., Albert I., Bor – Váradi (Farkas, 42.), Sipos (Tóth D., 55.) – Varga Sz. (Máris, 55.), Zvara (Gránicz, 75.), Pantovics – Lukács R. Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerző: Szabó M. (50.), Harsányi (72.), ill. Lukács R. (71.)

Sárga lap: Török (39.), Németh B. (80.), Harsányi (83.), ill. Farkas (59.), Máris (86.), Pantovics (95.)