Izgalmas második félidő után újabb döntetlen

A negyedik bajnokink is döntetlennel zárult: a forduló előtt még a tabella élén álló Nyíregyháza ellen 2-2-re végeztünk Kaposváron. Miután megszereztük a vezetést, megnyerhettük volna a meccset. 

 

A vasárnapi, győri mérkőzés után újabb nagyon kemény bajnoki várt NB II-es csapatunkra, hiszen a tabella éllovasával, a Nyíregyházával kellett farkasszemet néznünk. Az ideiglenes otthonunkban, Kaposváron lejátszott meccs első félidejében senki sem kapkodott a szívéhez, elég unalmasan csordogált a találkozó: jól zártak a védelmek, nem igazán alakultak ki helyzetek.

Annál jobb volt a második félidő!

Csapatunk sokkal aktívabban kezdett, megtaláltuk azokat a helyeket, ahol zavarba lehet hozni a nyíregyházi védelmet, ennek köszönhetően már az 53. percben vezetést szereztünk Havas szép fejesével. És ha ekkor jobban koncentrálunk, lezárhattuk volna a meccset. A következő percekben ugyanis több lehetőségünk is volt az előnyünk növelésére, de nem tudtuk az ellenfél kapujába gyömöszölni a labdát.

Nagy kár érte!

A Nyíregyháza ugyanis kis híján majdnem megcsinálta ugyanazt, amit tavaly! Akkor is mi vezettünk, hogy aztán mégis az övék legyen a három pont, s ehhez most is nagyon közel álltak. A 85. percre ugyanis fordítottak, tehát nagyon kevés volt már csak hátra ahhoz, hogy ne maradjon üres a kezünk. Szerencsére ott volt Grumics, tapasztalt csatárunk pedig érezte, hogy mikor és hol kell lennie – az utolsó pillanatban egyenlített!

Természetesen a végén nagyon örültünk ennek a gólnak és az egy pontnak is, hiszen nagyon erős csapat ellen értünk el döntetlent, ugyanakkor a meccs forgatókönyve alapján ennél többet érdemeltünk volna, megszerezhettük volna az első győzelmünket.

 

Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus FC 2-2 (0-0)

Labdarúgó NB II., 4. forduló. Kaposvár, 100 néző. VezetteKovács II Zoltán (Rózsa Dávid, ifj. Makai János). Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Tamás L., Németh M. – Havas, Török (Sinanovics, a szünetben) – Harsányi (Hajnal, 81.), Grumics, Törőcsik (Jancsó, 74.) – Kiss-Szemán (Biben, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka. Nyíregyháza: Fehér – Szabó B. (Nemes, 69.), Papucsek, Jánvári, Galambos (Szokol, 69.) – Pócsik (Gresó, 38.), Paku, Sigér Á. (Márkus A., 59.), Hamed (Csörgő, 59.) – Zamostny, Vass P. Vezetőedző: Szergej Pacaj.

Gólszerzők: Havas (52.), Grumics (93.), ill. Csörgő (75.), Vass P. (85.).

 

25. perc: Harsányi 30 méterről végzett el egy szabadrúgást, Fehér magabiztosan védett.

50. perc: Nyíregyházi szöglet után a kapu torkából rúgták ki a labdát védőink.

53. perc: Harsányi adott be jobbról pontosan, Havas 8 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát (1-0).

56. perc: Mekkora tűzijáték! Előbb Havas fejesét védte Fehér, majd a kipattanó labdát Törőcsik vágta a nyíregyházi kapusba.

65. perc: Harsányi próbált gólt szerezni, de lövését Fehér lábbal védte.

75. perc: Gresó bal oldali beadását követően Csörgő 5 méterről fejelt a kapuba (1-1).

85. perc: Vass Patrik kapott labdát Pakutól, majd 7 méterről a kapuba lőtt (1-2).

93. perc: Sinanovics szabadrúgása után ide-oda pattogott a labda a nyíregyházi kapu előtt, Grumics eszmélt a leggyorsabban, és közelről a hálóba lőtte (2-2).

 

A 4. forduló további eredményei: PMFC–Soroksár 1-1, Budaörs–ETO FC Győr 1-4, Dorog–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0, Vasas–Budafok 3-1, Csákvár–Siófok 0-0, DVTK–Kecskemét 1-1, Ajka–Szolnok 1-1, Szombathelyi Haladás–Békéscsaba 3-1, Tiszakécske–III. Ker. TVE 1-2.