Jöhet az újabb rangadó: Nagykanizsán is győznünk kell!

Fotó: www.magyarfutball.hu

Az előző fordulóban az akkor harmadik helyezett Dunaföldvárral találkoztunk, most pedig ismét egy „bronzérmessel”, a Nagykanizsával randevúzunk, vagyis az egyik rangadó jön a másik után. Az előzőt sikerrel vettük, az a célunk, hogy holnap is a miénk legyen a három pont!

 

A tavaszi szezonból már négy forduló ment le, és örömmel látjuk, hogy csapatunk nem hibázik, sorra nyeri a meccseket: mind a négyet behúztuk. A gólkülönbségünk is lenyűgöző, hiszen 14-szer találtunk be, míg a mi kapunkat csak a Dunaföldvár tudta egyszer bevenni. Mondjuk kapott is érte hármat…

A Dunaföldvárt tehát 3-1-re legyőztük hazai pályán, most vasárnap azonban ennél is nehezebb meccs vár ránk, hiszen idegenben, a Nagykanizsa otthonában kell három pontot szereznünk. A korábbi edzőnk, Gombos Zsolt által irányított kanizsaiak jól szerepelnek, 40 pontjukkal ott vannak a dobogó harmadik fokán, ugyanakkor azt is látni kell, hogy elég nagy távolság, 15 pont választja el őket tőlünk és az Iváncsától – nyilván van oka a különbségnek. Bízunk benne, hogy ez meglátszik majd holnap délután a pályán is!

– Rangadó vár ránk ezen a hétvégén is, hiszen ismét a második találkozik a harmadikkal – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – Nem lesz egyszerű dolgunk, a hosszú utazás nehézségeivel is meg kell majd birkóznunk, nehéz feladat vár ránk. A Nagykanizsa feljutási reményekkel vágott neki a szezonnak, azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték, de jelenleg ott vannak a dobogón, és nagy harcot vívnak a harmadik helyért. Edzőjüket, Gombos Zsoltot jól ismerjük, dolgoztunk együtt, ismerjük a futballról alkotott filozófiáját, így tudjuk, mire számíthatunk. Hazai pályán, saját szurkolóik előtt biztosan harcosak és motiváltak lesznek. Fontos meccs ez számukra, de számunkra is! Idegenben is kontrollálni szeretnénk a mérkőzést, azt akarjuk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Felkészültünk ellenfelünkből, a legjobb teljesítményünket akarjuk nyújtani, mert szükség lesz rá!

 

A 22. forduló programja: Nagykanizsa–Szentlőrinc (március 31., vasárnap, 16.00), Ferencváros II.–Mohácsi TE, MTK II.–Iváncsa, Szekszárd–Kaposvár, Bonyhád-Majos–Dunaújváros, Dunaföldvár–PTE-PEAC, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Fehérvár II.

A 22. forduló eredményei: Paks II.–Érd 0-0.