Jöhet a megyei rangadó

Vasárnap kora délután két kiválóan szereplő baranyai labdarúgócsapat találkozik egymással az NB III. Közép csoportjának 15. fordulójában: második helyezett együttesünk az éllovas PMFC-t fogadja.

 

 

Néhány nappal ezelőtt még azt írhattuk volna, hogy két veretlen csapat találkozik, de ez most már nem lenne igaz, együttesünk ugyanis a legutóbbi fordulóban nem kis meglepetésre, 3-1-re kikapott a THSE-Szabadkikötő otthonában. A két együttest addig csak négy pont választotta el egymástól a tabellán, a különbség tehát hétre nőtt (38, ill. 31) – első számú csapatunk abban bízik, hogy vissza tudnak jönni négy pontra, a vendégek pedig tízre szeretnék növelni az előnyüket.

 

– Voltak előjelei a héten ennek a vereségnek, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget – fogalmazott Gombos Zsolt, vezetőedzőnk. – Havas Attila a Honvéd elleni bajnokin begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így rá nem számíthattunk, pedig fontos láncszem, stabilitást ad a csapatnak, irányítja a védelmet. Popadics Novak betegséggel bajlódott, balhátvédünket nem is tudtam a kezdőbe tenni, Keresztes Bence pedig egy ártatlan cicázás közben szenvedett fejsérülést, így aztán ő sem volt teljes értékű harcos. A hiányzók miatt új játékrendszerben küldtem pályára a csapatot, ami nem vált be, így a vereségnek én is részese vagyok: a 3-4-3-as felállást sajnos nem volt elég időnk gyakorolni. Látszott, hogy káosz van a pályán, ezért az első gól után változtattunk, átálltunk négy védőre, amitől stabilabbak is lettünk. A játékunk azonban nem lett sokkal jobb, így aztán a házigazdák abszolút megérdemelten győztek.

 

Hasonló teljesítmény most biztosan kevés lesz. Sőt! A PMFC ellen mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania, csak úgy lehet esélyünk a listavezetővel szemben.

 

– Nagyon készülnek a fiúk erre a meccsre! Figyelnem is kell rá, hogy a nagy akarásnak nehogy görcsösség legyen az eredménye. Természetesen győzni szeretnénk hazai pályán, saját szurkolóink előtt, ugyanakkor reálisan látjuk az erőviszonyokat: ha nem történik semmi váratlan, nagy dolog, ebből a csoportból a PMFC a legesélyesebb a feljutásra. Sőt, véleményem szerint a három NB III.-as csoport legjobb csapata a pécsi, amely jelenlegi összetételében sem esne ki az NB II.-ből. Szóval nagyon jó ellenféllel találkozunk. Mi teljesen más stílust képviselünk, s bízom benne, hogy ezen a meccsen is a saját játékunkat tudjuk játszani. A leendő vendégünk nagyon veszélyes a széleken, jönnek majd a beadások, ezekre, és persze a pontrúgásokra nagyon oda kell majd figyelnünk! Kiváló teljesítményre lesz szükség tőlünk ezen a találkozón: három–négy átlag feletti produkció nem lesz elég, tíz kell ahhoz, hogy megnyerhessük a rangadót!

 

Jó hír a számunkra, hogy Havas Attila letöltötte eltiltását, Popadic Novak is meggyógyult, így mindketten játszhatnak. Pergel Bence ugyanakkor megsérült, rá egy ideig nem számíthat a szakmai stáb.

 

Sportegyesületünk nagy szeretettel várja a hazai és a vendégcsapat szurkolóit is a megyei rangadóra!

 

NB III. Közép csoport 15. forduló: Szentlőrinc SE - PMFC

2019.11.17., 13:00, Szentlőrinc SE Sporttelep (7940 Szentlőrinc, Március 15. tér)

Jegyár: 500 Ft (14 év alatt a belépés ingyenes)

Kapunyitás: 11:30-kor

 

Fontos információ: a belépéshez személyi igazolvány kötelező erre a mérkőzésre!

 

(Cikk szerzője: Mayer András)

(Kép forrása: Kurdi József)