Kemény meccs elé nézünk. De melyik nem az?!

Szerdán a tabella éllovasával, a Szombathelyi Haladással találkoztunk, most vasárnap pedig az előző szezonban még az NB I-ben szereplő Budafok vendégei leszünk. Kemény sorozat kellős közepén vagyunk, de bírnunk kell a strapát!

 

 

 

A szerdai mérkőzésen nem tudtuk két vállra fektetni a tabella éllovasát, a Haladást, 0-0-s döntetlenre végeztünk. Ezzel megőriztük a veretlenségünket, ami dicséretes, de erőt adhat az is, hogy közelebb álltunk a sikerhez, mint ellenfelünk: az első félidőben többször is megszerezhettük volna a vezetést, sajnos vagy nem céloztunk elég pontosan, vagy Rózsa védett bravúrral.

 

Vasárnap újabb kemény bajnoki vár ránk – igaz, ebben az osztályban mindegyik az. Ezúttal annak a Budafoknak leszünk a vendégei, amely az előző szezonban még az élvonalban szerepelt. Bár a legtöbben azt várták, hogy az NB II-ben ott lesz majd az élbolyban, jelenleg nem így áll a helyzet: nem kezdte túl jól a bajnokságot, már öt vereségnél tart, 11 pontjával a 12. helyet foglalja el. Mindez nyilván azt jelenti, hogy van keresnivalónk ellene, de ugyanezt mondanánk akkor is, ha veretlenül állna az élen! A budafokiak egyébként nagyon rossz passzban vannak, legutóbbi három meccsüket elveszítették (kikaptak Szolnokon és Kecskeméten, valamint otthon a Haladástól), úgyhogy most ellenünk biztosan beleadnak apait-anyait.

 

– Tavaly még NB I-es csapat volt a Budafok, tudtommal most is komoly céljai vannak a klubnak, amelynél kiváló szakmai munka folyik. Lehet, hogy nem kezdték ideálisan a szezont, de ez nem akkora tragédia, hiszen ez egy kiegyensúlyozott bajnokság, tíz forduló után még nem sok mindent lehet ebből leszűrni – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Abban azonban biztos vagyok, hogy ennek lesz hatása a meccsünkre, mert kiváló keretük van, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy hazai pályán begyűjtsék a három pontot. De nincs mitől tartanunk, mert az NB II-ben bárkivel képesek vagyunk ki-ki meccset játszani! Nekünk saját magunkra kell koncentrálnunk, folytatnunk kell az eredményes játékunkat. Egy közös célunk van, hogy tartsuk a szintet, és minél tovább nyújtsuk a sikeres szereplésünket. Azon dolgozunk, hogy koncentráltak és szervezettek maradjunk, valamint hogy megszerezzük a három pontot. Úgy kell hozzáállnunk, mintha ez lenne a szezon első meccse, nem szabad foglalkoznunk az eddigi eredményeinkkel!

 

Hajagos Tamás sérülése óta a kapunkat a nyáron szerződtetett Prokop Rostislav védi – nagyon hatékonyan. Kapusunk bízik benne, hogy Budafokról sem jövünk majd haza üres kézzel.

 

– Az utóbbi meccseken nagyon jól teljesített a csapat. A listavezető Haladás ellen például nagyon jól kezdtünk, kimondottan jobbak voltunk ellenfelünknél, amelynek egy lövésen kívül nem volt helyzete az egész mérkőzésen. Ez bizonyítja, hogy stabilak vagyunk, és ha így folytatjuk, akkor nagy dolgokra lehetünk képesek! Többször is megmutattuk már, hogy bárkivel szemben fel tudjuk venni a versenyt, ez most sem lesz másképp: Budafokra is azért megyünk, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Érezni lehet, hogy mindenki nagyon motivált és koncentrált. Remélem, vasárnap ismét eredményesek leszünk, mert minél tovább veretlenek akarunk maradni, és ennek érdekében mindent meg is teszünk! Bízom benne, hogy a szurkolóink most is elkísérnek és buzdítanak minket, ez mindig plusz motiváció a csapatnak – mondta Prokop Rostislav.

 

A 11. forduló programja (október 3., vasárnap): Budafok–Szentlőrinc (15.00), PMFC–Szolnok, III. Ker. TVE–Csákvár, Dorog–Ajka, Békéscsaba–Vasas, ETO FC Győr–Kecskemét, Szombathelyi Haladás–Budaörs, Tiszakécske–Soroksár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia

 

Hajrá Lőrinc!

 

(Fotó: Kurdi József)