Kemény meccs vár ránk Dorogon, de pontokért utazunk

Fotó: Dorogi FC

A Szeged elleni bajnokin megszereztük első győzelmünket, bízunk benne, hogy szerdán rögtön meglesz a második is. Nem lesz könnyű dolgunk, az biztos, a Dorog ugyanis az első pontjaiért fog hajtani hazai pályán.

 

Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni hazai bajnokin, ami bizakodásra adhat okot. Az erős kerettel rendelkező vendégeket úgy vertük meg 2-0-ra, hogy alig volt esélyük a gólszerzésre.

– Amit kértem a csapattól, azt viszontláttam a pályán, aminek természetesen nagyon örülök – fogalmazott vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő. – Számítottunk rá, hogy a jó játékosokból álló szegediek elsősorban az egyéni képességeket kihasználva próbálnak fölénk nőni, de a mieink felvették a kesztyűt, emellett tudatosan is futballoztak, ennek köszönhető a sikerünk.

A vasárnapi bajnoki után most szerdán újabb csata vár ránk, hétközi fordulót rendeznek ugyanis az NB II-ben. A tabella alapján azt mondhatnánk, végre egy könnyebb ellenfél jön a Gyirmót, MTK, Szeged trió után, hiszen a Dorog jelenleg az utolsó helyet foglalja el szerzett pont nélkül. Ugyanakkor mérget lehet rá venni, hogy a leendő házigazda mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy végre eredményes legyen – igaz, így vagyunk ezzel mi is, folytatni akarjuk a pontgyűjtést.

– A sorsolás után tisztában voltunk vele, hogy az első három fordulóban nem mi leszünk az esélyesek, ennek ellenére jó eredményeket értünk el, kivéve a gyirmóti meccset. A célunk az, hogy a szintén a bentmaradásért küzdő riválisainkkal szemben is eredményesek legyünk, kettőzött erővel fogunk küzdeni az ilyen csapatok ellen, hogy magunk mögött tartsuk őket. Közéjük tartozik a Dorog is, amely jelenleg ugyan az utolsó helyen áll, de három fordulót követően teljesen felesleges a tabellát nézegetni. Egy masszív NB II-es csapatról van szó, amelyhez nem szívesen járnak az ellenfelek vendégségbe: kemény meccsre számítok, tudatos, jó játékra van szükségünk ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk!

Az előző szezonban egyszer sem maradtunk pont nélkül a Dorog ellen, igaz, egyszer sem tudtuk legyőzni. Ősszel hazai pályán (ami akkor Kaposvárt jelentette) 0-0-ra végeztünk, tavasszal pedig idegenben 2-2-es döntetlent értünk el. A dorogiaknak az elmúlt három nem volt könnyű dolguk, az első körben Kazincbarcikán kaptak ki 2-0-ra, majd otthon a Gyirmóttól 4-1-es, idegenben az MTK-tól 5-2-es vereséget szenvedtek.

A 4. forduló programja: Dorog–Szentlőrinc (augusztus 17., szerda, 17.30), HR-Rent Kozármisleny–PMFC, Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Nyíregyháza–Soroksár, Csákvár–Tiszakécske, Mosonmagyaróvár–Kazincbarcika, ETO FC Győr–Siófok, DVTK–Ajka, Budafok–Gyirmót FC Győr, Békéscsaba–MTK.