Keményen dolgoznak azért, hogy megtörjék a rossz szériát

Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló

Hamar meghatározó játékossá vált NB II-es csapatunkban, és munkabírása, hozzáállása miatt szurkolóink is gyorsan szívükbe zárták Németh Eriket. A nyáron érkezett védekező középpályásunk úgy érzi, nagyon jó helyre került.

 

A nyári átigazolási szezonban az NB I-es Zalaegerszegtől kölcsönbe érkezett hozzánk Németh Erik. Nagyon jó felépítésű, remek mentalitással megáldott fiatalemberről van szó, aki mindezt már nálunk is bizonyította a pályán – ha nem így tett volna, nem lenne rendszerint a kezdőben. Márpedig az őszi szezon során rendre ott volt a kezdő tizenegyünkben, csak akkor hiányzott, ha sárga lapok miatt kényszerűségből pihennie kellett.

– Nagyon örülök, hogy Szentlőrincre kerültem, mert kiváló a társaság, azonnal befogadtak a srácok – mondta 22 éves középpályásunk. – De legalább ennyire fontos, hogy kifogástalan a szakmai munka: remek stáb dolgozik velünk, jók az edzések, amelyeken könnyen lehet fejlődni, mert minden egyes játékos, aki itt van, előrébb akar lépni! Úgy érzem, jó formában is vagyok, de hozzáteszem, sosem vagyok teljesen elégedett, mindig többet és többet akarok kihozni magamból.

Bár posztjából fakadóan nem feltétlenül a góllövés lenne a legfontosabb feladata, senki sem bánja, hogy már három találatnál tart. A Szombathelyi Haladás ellen rúgott óriási bombáját biztosan sokáig fogják még emlegetni szurkolóink, tényleg hatalmas dugó volt jó harmincról!

– Egyszer-kétszer minden meccsen megpróbálom, nagy baj nem lehet belőle! Az a gól pedig nekem különösen jólesett, hiszen zalaegerszegi vagyok, és a Haladás ellen lőttem! – mondta csapatunk 6-osa.

Sajnos az utóbbi négy forduló nem úgy sült el számunkra, ahogy szerettük volna, hiszen zsinórban négyszer is kikaptunk, így pedig az előkelő hetedik helyről egészen a tizennegyedikig csúsztunk vissza. Hogy ennek mi lehet az oka, azt Németh Eriktől próbáltuk megtudni, aki szerint

– Nehéz erre válaszolni. Nem állt mellénk a szerencse ezeken a meccseken. Látszott, hogy domináltunk, jól játszottunk, nyomás alatt tartottuk az ellenfelünket, csak éppen a gólok nem jöttek, hátul pedig fegyelmezettebbeknek kell lennünk a jövőben. Szerintem nincs nagy gond. Azt már bizonyítottuk korábban is, hogy képességek, minőség terén kellően jók vagyunk, úgyhogy ki kell jönnünk ebből a gödörből! Az látszik, hogy mindenki száz százalékban odateszi magát, keményen dolgozik azért, hogy ez sikerüljön. Nagyon remélem, hogy már a következő fordulóban, a PMFC elleni rangadón megszakad a rossz sorozatunk, és legyőzzük a még veretlen pécsieket!

Így legyen!