Két játékosunk is meghívót kapott a magyar utánpótlás válogatottba!

 A 18 éves Lénárt Gábor az előző hetet töltötte a magyar U19-es válogatottnál, amíg a 16 esztendős Vidnyánszky Mátyás múlt vasárnap csatlakozott az U17-es összetartáshoz.

 

A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk Szélesi Zoltán vezetésével tavaly ősszel Walesben harcolta ki az Eb-elitkörös szereplést, majd a decemberi sorsoláson kiderült, hogy a címvédő, házigazda angolokkal, valamint a törökökkel és az izlandiakkal mérkőzik meg márciusban az Európa-bajnoki szereplést érő csoportgyőzelemért. 

Az előző héten megkezdték a felkészülést a viadalra, január 29-én elutaztak Izraelbe, ahol kedden és csütörtökön is megmérkőztek a szintén elitkörös házigazdákkal. A két összecsapáson egyaránt az izraeli válogatott diadalmaskodott (1-0, 2-0).

NB II-es csapatunk fiatal védője, Lénárt Gábor örömmel fogadta, hogy ismét bizalmat zavazott neki a szövetségi kapitány.

Nagyon örültem, hogy ismét bizalmat szavazott nekem a szövetségi kapitány. Nagyon jól éreztem magam az edzőtáborban és az új játékrendszerben – fogalmazott Lénárt Gábor. - Remélem, hogy az elitkörben is lehetőségem lesz segíteni a csapatot.

Belvon Attila vezette férfi U17-es válogatott San Pedro del Pinatar városában tölti a mos hetet, és három nemzetközi mérkőzés is szerepel a Vidnyánszky Mátyást is soraiban tudó csapat programjában. 

A hazai rendezésű férfi U17-es Európa-bajnokságig már csak bő három hónap van hátra, ez idő alatt a tervek szerint még hét nemzetközi felkészülési mérkőzés vár a magyar csapatra. Ezek közül hármat a következő egy hétben játszik le Belvon Attila együttese a spanyolországi edzőtáborozás során: csütörtökön és szombaton az írekkel, jövő hétfőn a skótokkal méri össze az erejét, mindkét ellenfelünk a márciusi elitkörre készül.

 

AZ U17-ES VÁLOGATOTT KERETE:

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE:

   

Kapusok:

Kapusok:

Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)

Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)

Yaakobishvili Áron (FC Barcelona)

Mergl Szabolcs (FTC)

Molnár Mátyás (Honvéd-MFA)

Dala Martin (MOL Fehérvár)

 

 

Védők:

Védők:

Lengyel Noel (Főnix)

Győri Ábel (Kecskemét)

Girsik Attila (Vasas)

Heil Máté (Kaposvár)

Umathum Ádám (Puskás Akadémia)

Polyák Kristóf (Kecskemét)

Kubicsek Levente (Puskás Akadémia)

Lénárt Gábor (Szentlőrinc)

Manuel Burghardt (Ried)

Babós Levente (Puskás Akadémia)

Kaczvinszki Dominik (Honvéd-MFA)

Nagy Zoltán (Honvéd-MFA)

Hornyák Csaba (DVSC)

 

Mohai Bálint (MOL Fehérvár)

 

 

 

Középpályások:

Középpályások:

Somfalvi Bence (PFLA)

Bodnár Gergő (Peterborough)

Balabás Bence (ZTE)

Deákovits Richárd (ETO)

Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)

Kocsis Dominik (Csákvár)

Tóth Levente (Honvéd MFA)

Nagy-Kolozsvári Dániel (Siófok)

Bagi Ádám (FTC)

Krajcsovics Ábel (Honvéd-MFA)

Vidnyánszky Mátyás (Szentlőrinc)

Babos Bence (MOL Fehérvár)

 

Molnár Ádin (MTK)

 

Tuboly Máté (ETO)

 

Tóth Rajmund (ETO)

 

Bakti Balázs (Budafok)

 

Szűcs Tamás (Köbenhavn)

 

 

Támadók:

Támadók:

Molnár Csaba (Vasas)

Kállai Zalán (Mezőkövesd)

Szabó Szilárd (FTC)

Jurek Gábor (DVTK)

Simon Benedek (Honvéd-MFA)

Rácz Balázs (Szeged)

Katona István (Illés Akadémia)

 

Bogdán Hunor (Tromsö)

 

Varga Zétény (FTC)

 

Szabó Csongor (Gymnastic)

 

 

(Forrás: MLSZ)