Kétszer is vezettünk Dorogon, de végül egy ponttal távoztunk

Fotó: Hagymási Bence/24 Óra

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójából elhalasztott mérkőzésen időnként kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk, kétszer is vezettünk, de a Dorogi FC mindkétszer képes volt az egyenlítésre – pontosztozkodás lett a vége.

  

A Tiszakécske elleni balszerencsés hazai vereséget követően nagyon fontos bajnoki előtt álltunk: mindenképpen pontot, pontokat akartunk szerezni Dorogon. Természetesen mindenki tisztában volt vele, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a hazaiak hozzánk hasonló játékerőt képviselnek, ami a pontok számában is megmutatkozik: mindkét csapat 34-ről vágott neki a szerdai bajnokinak.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első helyzetünkből megszereztük a vezetést: Rétyi már a 8. percben eredményes volt. Sajnos nem sokáig örülhettünk, mert a házigazdák hamar válaszoltak, a 16. percben már egálra állt a meccs, kezdődhetett minden elölről. Utána újfent nekiduráltuk magunkat, kezdeményezően, jól futballoztunk, és a 36. percben Tamás László révén ismét nálunk volt az előny!

A szünet után a házigazdák mindent megtettek az egyenlítésért, de nagyon masszívan és szervezetten játszottunk, így nem nagyon engedtünk sanszot arra, hogy gólt szerezzenek. A hajrához közeledve azonban egy szögletet követően Hajdú elé került a labda, aki nem hibázott – a 77. percben ismét ikszre állt a mérkőzés. A hátralévő negyedórában már egyik csapat sem tudott betalálni, 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó, ami azt jelenti, hogy továbbra is kézenfogva menetelünk: most mindkét együttesnek 35 pontja van.

Marián Sluka: – Kicsit nyilván csalódott vagyok, mert kétszer is vezettünk, de egyszer sem tudtuk megtartani az előnyünket. Sokat tettünk a győzelemért, időnként kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk. A mérkőzés nagy részében látottak alapján megérdemelten vezettünk, de sajnos voltak olyan szituációk, amelyeknél dekoncentráltak voltunk: tudtuk, hogy ellenfelünk miből veszélyes, mégis két gólt kaptunk ilyen helyzetekből. A mérkőzés során több szép periódust produkáltunk, de ezeket egyelőre nem tudjuk az egész meccsen, kilencven percen keresztül megvalósítani. Értékes egy pontot szereztünk idegenben, meg kell becsülnünk!

 

MERKANTIL BANK LIGA, 27. FORDULÓ:

Dorogi FC – Szentlőrinc 2-2 (1-2)

DorogI FC: Mursits – Nyíri, Dlusztus, Izing, Papp – Szerencsi (Nagyházi, 87.), Tóth B. – Girsik (Rácz, 74.), Hajdú, Szedlár (Oldal, 74.) – Szabó L. (Vígh, 74.). Vezetőedző: Fenyvesi László

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi (Farkas, 87.), Hesz, Tamás L., Nagy B. – Havas, Jancsó (Török, a szünetben) – Harsányi (Grumics, 69.), Rétyi (Mervó, 92.), Szabó M. – Németh B. (Drljo, 69.). Vezetőedző: Marián Sluka

Gólszerző: Szerencsi (16.), Hajdú (77.), ill. Rétyi (8.), Tamás L. (37.)

Sárga lap: Dlusztus (48.), ill. Tamás (62.)