Kezdődik a szezon, Gyirmóton indítjuk a 2022/2023-as idényt!

Vége a felkészülésnek a mezőny számára, július 30-án, szombaton kezdődik a 2022/2023-as szezon az NB II-ben! Csapatunkra nagyon nehéz feladat vár az első fordulóban, hiszen az élvonaltól búcsúzott Gyirmót vendégei leszünk – ettől függetlenül szeretnénk sikeresen, eredményesen rajtolni!

 

Hamar elrepült a nyári felkészülési időszak (persze lehet, hogy a játékosok máshogy gondolják…), nyakunkon a 2022/2023-as szezon bajnoki rajtja. Július 30-án kezd az NB II-es mezőny, amelyet ezúttal is húsz csapat alkot, köztük viszont már nem kettő, hanem három baranyai van, hiszen a Szentlőrinc és a PMFC mellett ott található az NB III. Közép-csoportjának bajnoka, a HR-Rent Kozármisleny is.

Ennél azért sokkal jelentősebb változás, hogy „belenyúltak” a bajnoki lebonyolításba. Ebben a szezonban az utolsó kettő kiesik az NB II-ből, de a felettük végző három együttesnek is lesz félnivalója: a 16., 17. és 18. helyezettnek osztályozót kell majd játszania a bentmaradásért az NB III. bajnokaival. Csapatunk a legutóbbi és az azt megelőző idényben is a 16. helyen végzett, vagyis osztályozóra kényszerült volna – most jó lenne mindezt elkerülni!

– A felkészülésünkkel abszolút elégedett vagyok, amit terveztünk, azt el tudtuk végezni. A srácok nagyszerűen dolgoztak, büszkék vagyunk rájuk. Sok edzőmeccset játszottunk, amelyeken látszott, hogy mindenki igyekszik azt megvalósítani, amit kértünk tőle – fogalmazott csapatunk új vezetőedzője, Jeremiás Gergő. – Nehéz bajnokság előtt állunk, mindenképpen szeretnénk elkerülni az osztályozós pozíciókat is, úgyhogy egyértelmű a célunk: a 10–15. helyek valamelyikén akarunk végezni! Úgy érzem, ez abszolút világos, vállalható és teljesíthető feladat. Az első lépést szombaton Gyirmóton tehetjük meg, ahol biztosan nem lesz egyszerű dolgunk. A héten alaposan felkészültünk a leendő ellenfelünkből, nagyon bízom benne, hogy amit elterveztünk, amit gyakoroltunk, azt végre tudják hajtani a srácok a pályán, és persze abban is reménykedem, hogy mindez jó eredménnyel párosul majd!

Bízunk benne, hogy így lesz!

Az 1. forduló programja: Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc (július 30., szombat, 17.30), Tiszakécske–Mosonmagyaróvár, Soroksár–HR-Rent Kozármisleny, Szombathelyi Haladás–Csákvár, Kazincbarcika–Dorog, PMFC–Békéscsaba, Ajka–Budafok, Siófok–DVTK, ETO FC Győr–Nyíregyháza, MTK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia.