„Ki akarom hozni magamból a maximumot”

Idegenben folytatja bajnoki szereplését NB II-es csapatunk, amely vasárnap a Kaposvári Rákóczi vendége lesz. Mindössze tizenkilenc éves középpályásunkkal, Kapronczai Gergellyel beszélgettünk.

 

 

Jól kezdtük a tavaszi szezont, hiszen az első idei bajnokin 2-1-re legyőztük a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát. Ezen a meccsen kezdő volt Kapronczai Gergely, s bizony hamar meghálálta, hogy számítottak rá, már a 9. percben vezetést szerzett csapatunknak.

– A gólnak különösen örültem, régen találtam már be! – mondta „Kapor”. – Természetesen az is nagyon sokat jelentett, hogy ismét kezdő voltam, de a legfontosabb az volt, hogy fontos győzelemmel kezdtük a szezont.

A fiatal középpályást az MTK-tól kaptuk kölcsönbe a bajnokság elején. Jól jártunk vele, nem véletlen, hogy sok szerepet kap.

– Azért jöttem, mert szerettem volna minél több időt a pályán tölteni. Nem panaszkodhatom, ez eddig sikerült is, örülök neki, hogy számít rám a mester. Az őszi szezon vége felé volt egy kis hullámvölgyem, akkor kikerültem a kezdőből, de szerencsére vissza tudtam magam küzdeni. Köszönhetően a jó felkészülésnek: fizikálisan és mentálisan is nagyon jól érzem magam, jó erőben vagyok. Az idényből mindössze három hónap van hátra, ez idő alatt ki akarom hozni magamból a maximumot!

Kapronczai bízik benne, hogy a csapat eléri a célját, bentmarad a másodosztályban, ő pedig sokat játszhat, s ezalatt gólokat szerez, gólpasszokat ad. Úgy érzi, a téli igazolásoknak köszönhetően tovább erősödött a keret, minden poszton nagy a konkurenciaharc, meg kell küzdeni a csapatba kerülésért, amiből csak jó sülhet ki.

– Elárulom, nekem az is nagyon sokat segít, hogy a barátnőm miattam leköltözött Pécsre. Tina mindenben támogat, s miután gyógytornász, sokat tud nekem segíteni. Rengeteget köszönhetek neki, fontos, hogy mellettem van!

A vasárnapi bajnokival kapcsolatban 6-osunk elmondta, nem azzal kell foglalkoznunk, hogy az utóbbi időben mik történtek a Kaposvárral. Csak magunkra kell figyelnünk!

– Bizakodó vagyok! Három ponttal szeretnénk hazajönni Kaposvárról!

Hajrá Lőrinc!