Kimaradt büntető, bomba gól, egy pont

Nagyon fontos mérkőzést játszottunk Kazincbarcikán, amelyen meg kellett elégednünk az egy ponttal. A házigazdák szereztek vezetést, ezt követően tizenegyest hibáztunk, majd Nagy Barnabás bombájával egyenlítettünk.

 

A két, bentmaradásért küzdő csapat mérkőzése nagy csatát és kevés helyzetet hozott. Látszott, hogy egyik fél sem akart hátrányba kerülni, mindkét együttes keményen védekezett, ezért aztán az első félidőben nem is született gól. A másodikban igen, ám ahelyett, hogy mi szereztünk volna vezetést, sajnos a Kazincbarcika talált be. Hátrányba kerültünk tehát, de jó volt látni, hogy a fiúk nem adták fel, s minden energiájukat mozgósították annak érdekében, hogy ne szenvedjünk vereséget. A 72. percben nagy esélyünk volt arra, hogy egyenlítsünk, hiszen büntetőhöz jutottunk, ám Horváth László túljárt Harsányi eszén, védte a lövését. A hátralévő húsz percben is nagyon sokat tettünk azért, hogy ne üres kézzel kelljen hazajönnünk, fölényben játszottunk, s ennek meg is lett az eredménye: Nagy Barnabás minden dühét, csalódottságát beleadta abba a lövésbe, amellyel a 84. percben egalizált. Sajnos a folytatásban nem tudtunk még egy gólt lőni, pedig óriási szükségünk lett volna a győzelemre, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Kriston István: – Rendkívül sajnálom, hogy a vége így alakult... A csapat nagyon sokat tett azért, hogy győztesen hagyja el a pályát. Ellenfelünk egy jól eltalált lövéssel egyenlített, így be kellett érnünk egy ponttal. Előttünk áll még hét mérkőzés, valamennyi nagyon fontos számunkra.

Marián Sluka: – Sikerként értékelem, hogy szereztünk egy pontot. Érdekes mérkőzés volt, senki nem akart hibázni, mindkét fél sokat törődött a védekezéssel. A második félidőben jobban játszottunk, és csapatom erejét mutatja, hogy hátrányba kerülve sem estünk össze.

 

 

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc 1-1 (0-0)

Merkantil Bank labdarúgó NB II., 31. forduló. Kazincbarcika, zárt kapuk mögött. Vezette: Ducsai József (Varga Gábor, Szilágyi Norbert). Kolorcity Kazincbarcika SC: Horváth L. – Mikló (Németh, 87.), Fótyik, Dávid Z., Szűcs – Toma, Kovács M. (Oldal, 61.), Csősz – Takács (Farkas, 75.), Kovác, Tóth-Gábor. Vezetőedző: Kriston István. Szentlőrinc: Hajagos – Molnár, Dulló, Keresztes, Nagy B. – Hleba (Cenaj, a szünetben), Újvárosi (Babinszky, 81.) – Harsányi (Kovács D., 81.), Fröhlich, Törőcsik (Kapronczai, 72.) – Mervó (Torvund, 63.). Vezetőedző: Marián Sluka.

54. perc: Tóth-Gábor beadása átszállt a vendég védők felett, a labda Toma elé került, aki 16 méterről lőtt a kapuba (1-0).

72. perc: Tizenegyest kapott a Szentlőrinc: a büntetőt Harsányi végezte el, Horváth László védett.

84. perc: Nagy Barnabás a 16-os jobb sarkánál befelé tolta a labdát, majd ballal irgalmatlan nagy gólt lőtt a hosszú felsőbe (1-1).

 

A 31. forduló további eredményei: PMFC–Szolnok 2-1, DEAC–Vasas 0-1, Soroksár–Siófok 0-0, Ajka–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-2, Dorog–DVSC 2-0, Kaposvár–Gyirmót 1-5, Nyíregyháza–Budaörs 5-0, ETO FC Győr–Szombathelyi Haladás 3-0, Békéscsaba–Csákvár 1-1.

(Fotó: Bujdos Tibor)