Kiszakadt a gólzsák, nem is tervezzük összevarrni!

Magabiztos győzelem reményében utaztunk a Boda ÖSE-hez a Baranya megyei I. osztály 12. fordulójában, s nem haboztunk egy percig sem: 6-1-re nyertünk!

 

Mindvégig kontrolláltuk a mérkőzést, esélyt sem adtunk a hazai csapatnak a lelkesedésre. Már a találkozó elejétől fogva odaszögeztük a bodaiakat a saját tizenhatosukhoz, és sorra dolgoztuk ki az egyre nagyobb helyzeteket. Egy ideig azonban a boxon belül dekoncentráltak voltunk, rossz döntések jellemeztek minket a kapu előterében. A hazaiak többnyire csak szabálytalan megmozdulásokkal akasztották meg akcióinkat, s a 22. percben ennek meg is lett a böjtje számukra. Hajnal Gergelyt buktatták a büntetőterületen belül, a sértett pedig odaállt, s magabiztosan értékesítette a tizenegyest. Ezt követően tovább domináltunk, de újabb helyzeteket puskáztunk el, Vintonji Sergej nagyszerű fejesgóljának köszönhetően viszont magabiztos, 2-0-s vezetéssel vonultunk be a szünetre.

Nem volt kérdés, a folytatásban javítanunk kellett helyzetkihasználásunkon. Az 51. perchez érve egy újabb tizenhatoson belül elkövetett bodai szabálytalanság után Török László állt oda elvégezni a tizenegyest, aki egyébként az egész meccsen kiemelkedőnek bizonyult. Ő sem volt szívbajos, akárcsak az első játékrészben Hajnal, Török is gond nélkül mattolta a hazaiak kapusát. Ezt követően egyre jobban élvezni kezdtük a játékot, s előbb Tóth Máté szerezte meg idei ötödik gólját, majd nem sokkal később Török köszönt be újra! Nem álltunk le, s még a meccs végéhez közeledve is igazán szépen, lendületesen vezettünk támadásokat, Vintonji pedig megszerezte hatodik gólunkat! Noha a mérkőzésben nem volt benne, sajnos egy egyéni fegyelmezetlenség miatt a 90. percben betalált a bodai csapat is, beállítva ezzel a 6-1-es végeredményt. Nagy kár azért az egy kapott gólért és a sok kihasználatlan helyzetért, de így is örülhetünk, hogy ezen a meccsen több gólt szereztünk, mint eddig bármelyiken az idei bajnokságban!

 

Boda ÖSE – Mozsgó Szentlőrinc II. 1-6 (0-2) 

Boda ÖSE: Kácsor – Belina, Kiss (Rácz, 53.), Halasi, Kiss-Laci – Jenei, Vajk (Mikl, 72.), Németh, Laki, Kulcsár – Kovács (Wassim, 46.). Technikai vezető: Ambrusics Róbert. Mozsgó Szentlőrinc II.: Gyalus – Mozsgai (Nyaka, 68.), Farkas, Pataki – Basics (Slavonics, 57.), Török, Pretzl, Hajnal – Vintonji, Tóth, Molnár (Vörös, 68.). 

Gólszerzők: Jenei (90.), ill. Hajnal (22.), Vintonji (44., 83.), Török (51., 70.), Tóth (63.)

 

Vasárnap a Szederkényi SE-hez látogatunk, a zsákot pedig terveink szerint nyitva hagyjuk!

Hajrá, Lőrinc!