Kiszenvedte a győzelmet a PEAC

Fiataljainknak majdnem sikerült több mint ötven percnyi emberhátrányban is kiharcolniuk a döntetlent a PTE PEAC otthonában.

Kiegyensúlyozott volt a mérkőzés képe az első negyven percben a PTE PEAC ellen szombaton. Sajnos a 41. perc a játékvezető kiállította jobb hátvédünket, Sarfenstein Andrást és ezzel kicsit átalakultak az erőviszonyok. Fiataljaink remekül tartották magukat, sokáig észre se lehetett venni a pécsiek emberelőnyét, de a 81. percben aztán a hazaiak gólvágója és a góllövő lista éllovasa, dr. Hergenrőder Tamás megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A gól ellenére csapatunk megtett mindent az egy pont megszerzéséért, két komolyabb helyzetet is kialakítottak, valamint a 92. percben még egy kapuhoz közeli szabadrúgáshoz is jutottunk, de sajnos nem sikerült gólra váltani egyik szituációt sem és maradt az 1-0-ás pécsi siker.

A mérkőzés után Lóth József elmondta, hogy a kiállítás nagyban befolyásolta a meccset.

- Tudtuk, hogy csapat szinten és egyénileg is egy jó ellenféllel találkozunk, ennek megfelelően készültünk fel és meg is volt a mérkőzésre a tervünk. Sajnos az első félidői kiállítás nehéz helyzetbe sodort minket. A második félidőben a hazai csapat nagyobb ritmust diktált, de szervezetten próbáltuk meg kivédekezni, illetve abból támadásokat indítani. A végén nagyobb koncentráció mellett elcsíphettünk volna egy pontot.

AutóCity Volkswagen Megyei I. o. ffi felnőtt 12. forduló:

PTE PEAC – Szentlőrinc SE II. 1-0 (0-0)

 

Szentlőrinc SE II.: Vekkeli – Sarfenstein, Varga, Havas (Slavonics, 53.), Bálint – Tóth, Gálffy – Kovácsevics (Mozsgai, 46.), Pretzl (Varró, 85.), Tóth (Koleszár, 78.) – Pergel

Gólok:1-0 Hergenrőder (81.)

Piros lap: Sarfenstein (41.)

 

(Kép forrása: Schmidt Benjámin)