Közel álltunk a pontszerzéshez, de végül kikaptunk a Nyíregyházától

Fotó: Trifonov Éva

A Csákvár elleni hazai siker után nem voltunk messze a pontszerzéstől a Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokin, sajnos az utolsó percekben kihagyott büntetővel elúszott a döntetlen.

 

Nagyon fontos mérkőzés várt ránk Balmazújvárosban, a Nyíregyháza ideiglenes otthonában, hiszen olyan ellenféllel találkoztunk, amely szintén a bentmaradásért harcol. Nem kezdődött jól számunkra a találkozó, ugyanis már a 7. percben hátrányba kerültünk, miután Pataki kilőtte a kapu jobb oldalát (1-0). Szerencsére egy percig sem örülhettek a házigazdák! Postafordultával válaszoltunk, László Dávid közelről a hálóba talált (1-1) – kezdődhetett minden elölről.

Az első félidő folytatásában nem sok minden történt, a Nyíregyháza igyekezett támadni, csapatunk pedig szervezetten védekezett. A szünet után sokáig úgy tűnt, hogy marad az 1-1-es döntetlen, ám a 71. percben jött a hazai gólfelelős, Novák Csanád, aki szép találattal szerzett újra vezetést csapatának (2-1). Maradt bő húsz percünk arra, hogy újabb gólt lőjünk, és ezzel egyenlítsünk – hajszál híján sikerült! A 87. percben ugyanis Antal Péter játékvezető tizenegyest ítélt a javunkra, a büntetőt Daróczi Zoltán végezte el, aki a kapu bal oldalába szerette volna lőni a labdát, ám Hegedűs Lajos nagy vetődéssel hárított. Nagy kár érte!

 

MERKANTIL BANK LIGA, 30. FORDULÓ: 

Nyíregyháza Spartacus FC – Szentlőrinc 2-1 (1-1)

Nyíregyháza Spartacus FC: Hegedűs – Farkas B., Szokol (Pantovics, 62.), Baki, Jánvári, Nagy B. – Pekár (Vass P., 62.), Sigér Á. – Pataki (Csősz, 79.), Novák Cs. (Adamcsek, 79.), Kovácsréti (Gresó, 69.). Sportigazgató: Fekete Tivadar

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Nagy Zs., Kiss-Szemán – Kesztyűs M., Török K. (Papp G., 83.), Daróczi – Pintér Á. (Novák Zs., 51.), Grumics (Mervó, 65.), László D. (Múcska, 83.). Vezetőedző: Domján Attila

Gólszerzők: Pataki (7.), Novák Cs. (71.), illetve László D. (8.).

 

A 30. forduló további eredményei: Soroksár–PMFC 2-0, HR-Rent Kozármisleny–Budafok 2-0, Siófok–Kazincbarcika 1-0, Tiszakécske–Ajka 1-3, Csákvár–Dorog 1-1, Mosonmagyaróvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1, DVTK–Békéscsaba 1-0, Szombathelyi Haladás–Gyirmót FC Győr 3-3.

A 30. forduló további mérkőzései: Győr-MTK Budapest (2023.04.10, 20:00, élőben az M4 csatornán).