Kőkemény csata elé néz második csapatunk

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Nem éppen a legkönyebb sorsolással indította a tavaszt a Szentlőrinc II., hiszen az előző hétvégén az első helyezett Mohácsot látták vendégül, holnap pedig a tabella második fokán „tanyázó” Pécsváradi SE Prosport.hu érkezik városunkba.

 

Nagy a dobogós verseny az AutoCity Volkswagen Baranyai Megyei I. osztályban, hiszen a Mohács-Pécsvárad-Bóly hármas szorongatják egymást, ráadásul ebben a harcban részvevő csapatokból eggyel már találkoztak fiataljaink (Mohács), most pedig következik a második. A Pécsvárad egy meglepetésszerű döntetlennel indította az új évet a Lovászhetény ellen, de az előző fordulóban már javítani tudtak a Szederkény G-S II-vel szemben és igyekeznek tartani a lépést a mohácsiakkal. Ebbe kellene „belerondítania” második csapatunknak, ami nyilván nem lesz egyszerű feladat.

Az osztály másik kiemelkedő csapatát fogadjuk a hétvégén! Az őszi mérkőzésünk nagyon rosszul sikerült Pécsváradon, ezen szeretnénk most mindenképpen javítani! ­– fogalmazott Szolga Gorán.

 

A 19. forduló programja: Szentlőrinc II.-Pécsvárad (március 11., szombat, 14:30), Mohács-PTE PEAC II., Komló-Lovászhetény, Villány-Nagykozár, Kétújfalu-Szederkény G-S II., Sellye-Siklós.