Látványos játék, szép gólok, kiütéses győzelem!

Jó meccsen, magabiztos teljesítményt nyújtva vertük meg a Siklós FC-t: az első félidőben már két góllal vezettünk, végül 5-1-re győztünk!

 

Telnek-múlnak a fordulók a Baranya megyei I. osztályban, s a Mozsgó Szentlőrinc II. szimpatizánsai egyre elégedettebben csettinthetnek. Csapatunk hétről hétre felszabadultabban, élvezetesebben játszik – pedig egyáltalán nem egyszerű egy folyton változó keretből ezt kihozni.

A Siklós elleni bajnoki úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. Már az első perctől fogva mi irányítottuk a meccset, jobban futballoztunk ellenfelünknél, amely ráadásul nagyon hamar emberhátrányba került, miután kiállították a kapust, Szabót. Petró révén ezután rögtön meg is szereztük a vezetést, sőt, a félidő hajrájában megdupláztuk előnyünket.

A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első: ezúttal Obermajer kapott piros lapot a vendégeknél. Kettős emberelőnyben egyre nagyobb fölénybe kerültünk, aminek aztán meg is lett az eredménye, a 66. és a 73. perc között három gólt is szereztünk. Ellenfelünk a hajrában ugyan szépített, de ez már nem osztott, nem szorzott, nagyon magabiztos és megérdemelt győzelmet arattunk!

 

Mozsgó Szentlőrinc II. – Siklós FC 5-1 (2-0)

Mozsgó Szentlőrinc II.: Gyalus (Havas F., 82.) – Mozsgai, Török (Nyaka, 74.), Farkas, Simon – Vörös (Vintonji, 60.), Pretzl, Slavonics, Maduka (Basics, 60.) – Petró – Molnár (Varga, 74.). Siklós FC: Szabó B. – Schmidt, Keresztes Zs., Wiesner, Körmendi – Czibere, Schmidt (Peschka, 58.), Keresztes M. (Csapláros 17.), Obermajer – Sztojka, Fischer (Pásztor, 63.). Vezetőedző: Weinert Zsolt.

Gólszerzők: Petró (16., 66., 68.), Török (39.), Simon (73.), ill. Czibere (88.).

Piros lap: Szabó B. (15.), Obermajer (52.).

 

Ezen a hétvégén a PMFC II-vel küzdünk meg – hamisítatlan rangadó lesz, az biztos!

Hajrá, Lőrinc!