Le kell zárnunk a rossz sorozatot!

Sajnos nincs jó szériában NB II-es felnőtt csapatunk, négy mérkőzés óta nem tudtunk már győzni. Nagyon bízunk benne, hogy a vasárnapi (17.00) győri bajnokin minden a mi szájízünk szerint alakul.

 

 

 

Nem vagyunk könnyű helyzetben. Nem csak azért, mert egy ideje az istennek sem akarnak gyűlni a pontjaink, hanem azért is, mert az olyan vereségek, mint a Nyíregyháza elleni, némi túlzással a játékosok életkedvét is elveszik.

– Igyekszünk tartani a lelket a játékosokban, de azért egy–két vereségtől nem is szabad letargiába esni – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Megmondtam már a rajton, s bár már a tizedik fordulón is túl vagyunk, mégsem látom viszont a pályán: egy meccs kilencvenöt percig tart, addig kell maximálisan koncentrálni! Ha valaki egy kicsit is kienged, azt ebben az osztályban az ellenfél rögtön megbünteti. A mutatott játékkal nem volt probléma a Nyíregyháza ellen sem, de nem tudtunk végig odafigyelni, a 83. percben jött egy egyéni fegyelmezetlenség.

Ahhoz, hogy Győrből ne üres kézzel induljunk haza, továbbra is olyan akarattal és lendülettel kell játszanunk, mint a Nyíregyháza ellen – természetesen a meccs végéig tartó maximális koncentráció mellett. Az biztos, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, az ETO FC Győr ugyanis a középmezőny tagja, tizedik helyen áll 13 pontjával, de nyilván minél hamarabb szeretne még feljebb kerülni. Csató Sándor együttese az előző három mérkőzését veretlenül hozta le, kettőt megnyert, ugyanakkor érdekesség, hogy bár hazai pályán veretlen, egy győzelem mellett háromszor is ikszelt saját szurkolói előtt.

– Nem szabad, hogy ismét szimpatikus vesztesek legyünk! Le kell zárnunk ezt a rossz sorozatot, pontot, pontokat kell szereznünk Győrben. Sikerre van szüksége a csapatnak! – mondta vezetőedzőnk, majd hozzátette, nagyon örül neki, hogy végre minden játékos hadra fogható.

Hajrá, fiúk!

 

A 11. forduló párosításai: ETO FC Győr–Szentlőrinc, PMFC–Siófok, Soroksár–DVSC, Dorog–Budaörs, DEAC–Békéscsaba, Kaposvár–Szolnok, Ajka–Gyirmót FC Győr, Vasas–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika–Csákvár, Nyíregyháza–Szombathelyi Haladás.

(Fotó: www.eto.hu)