Lóczi István vezeti tavasszal a csapatunkat

Nem könnyű megfelelő, felkészült vezetőedzőt találni a téli szünetben, de nagy szerencsénkre kéznél volt a megoldás: a pro licences szakember, Lóczi István irányítja majd NB III-as csapatunkat a tavaszi szezonban.

A héten biztossá vált, hogy az NB III. Közép csoport 2019/2020-as kiírásának tavaszi szezonjában Lóczi István irányítja első számú együttesünket. A vezetőedző személyének kiválasztásáról szakmai igazgatónk, Fekete Tivadar beszélt bővebben.

- Eddig sem volt ránk jellemző, hogy pánikba esnénk, kapkodnánk egy váratlan helyzet esetén, s ezúttal sem tettük. Miután vezetőedzőnk, Gombos Zsolt karácsony előtt bejelentette, hogy távozik, s Kecskeméten folytatja, új szakembert kellett keresnünk a tavaszi szezonra. Két lehetőségünk volt: vagy ismét kívülről hozunk egy edzőt, aki egyáltalán nem ismeri a csapatot, a játékosokat, a környezetet, a klubot, vagy "házon belül" keresünk megoldást - utóbbira szavaztunk. A nyár óta az egyesületünk alkalmazásában álló pro licences szakember, Lóczi István lesz a vezetőedzőnk, a bajnokságból hátralévő tizenhárom mérkőzésen ő irányítja majd a csapatot. Miután az utóbbi hónapokban ott volt már a mindennapjainkban, részt vett a csapat életében, megismerte és azonosult a klub filozófiájával, logikus döntés volt, hogy neki szavazunk bizalmat. A játékosok számára is előnyös ez a megoldás, hiszen nem drasztikus a változás, jól ismerik már a szakembert, s biztosan nem változik az eddig megszokott szellemiség a csapatnál. Egy tanárember veszi most át a karmesteri pálcát, s miután nálunk sok a fiatal, a pedagógiának nagyon fontos szerepe van.

A 65 éves Lóczi István harmincöt éves tapasztalattal felvértezve ül majd le a kispadra. Korábban volt többek között vezetőedző az NB II-ben és az NB III-ban is, dolgozott szakmai igazgatóként a másodosztályú SZEOL-nál, Békéscsabán területi szakmai felelősként tevékenykedett, továbbá nem mellesleg volt a Németh Krisztián nevével fémjelzett U17-es válogatott (1989-es korosztály) vezető- és másodedzője is.

- Hosszú ideig Szegeden éltem, aztán visszakerültem Baranyába, s tavaly nyár óta a Szentlőrinc utánpótlásának alkalmazásában állok – fogalmazott a tótkomlósi születésű matematika-fizika-testnevelő tanár. – Nagyon szimpatikus számomra ez a klub: tökéletesek a feltételek egy NB III-as csapathoz és egy ekkora városhoz mérten, korrektség, tisztaság, rend a jellemző. Ősszel a maximumot hozta ki magából az együttes, mindenki tisztában van vele, hogy ezt nem lesz egyszerű megismételni. Ennek ellenére úgy érzem, reális, hogy az első háromban végezzünk.

Mint ismert, csapatunk a második helyen zárta az őszi szezont, az éllovas PMFC-től négy, a harmadik helyezett Monortól nyolc pont választ el bennünket. A felkészülést január 20-án kezdjük meg, immár Lóczi István vezetésével, az első tavaszi bajnokinkra pedig március 8-án kerül sor, amikor a Dunaújvárost fogadjuk.