Ma belevágunk: rajt Szolnokon!

A fiúk már alig várják, hogy számunkra is elkezdődjön a szezon: sokat már nem kell várniuk, 19 órakor pályára lépünk Szolnokon.

 

 

Az NB II-es szezon tegnap délután elkezdődött, a Kaposvár–Nyíregyháza párharc nyitotta meg a 2020/2021-es idényt. A húszcsapatos mezőny további kilenc mérkőzésére ma délután kerül sor, mi 19 órakor a Szolnok otthonában lépünk pályára.

-Sikeres felkészülésen vagyunk túl, összeállt a csapat, nagyon jó a hangulat – mondta vezetőedzőnk, Marián Sluka nem sokkal a mai indulás előtt. – Tehetséges fiatal játékosokat igazoltunk, s elvégeztük azt a munkát, amit szerettünk volna, úgyhogy elégedett vagyok a mögöttünk hagyott időszakkal. A fiúk megérdemlik már az első bajnokit, mert nagyon keményen dolgoztak: látom rajtuk, alig várják, hogy végre kifuthassanak a pályára a klub számára történelmi meccsen.

A leendő ellenfél, a Szolnok a legutóbbi, a koronavírus-járvány miatt csonka szezonban a 16. helyen végzett a másodosztályban. A 2017/2018-as idényben kiesett az NB II-ből, a következő évet ennek megfelelően a harmadik vonalban töltötte, de rögtön kivívta a visszajutást: megnyerte a Keleti csoportot.

A szezonrajton sajnos lesznek hiányzóink, adminisztratív okok miatt nem játszhat Forgács Dávid (nem jött meg a játékengedélye), Sinkovits Dávid pedig egyelőre nincs száz százalékos állapotban.

Merkantil Bank Liga NB II. 1. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC – Nyíregyháza Spartacus FC 0-1

(Kép forrása: Szolnoki MÁV FC)