Marián Sluka az új vezetőedzőnk

Egyesületünk felnőtt labdarúgócsapata új vezetőedző irányításával kezdi meg a felkészülést az előtte álló NB II-es szezonra: a korábban évekig Magyarországon futballozó Marián Sluka nagy kihívásnak és lehetőségnek tekinti a munkát.

 

Pont került egy nagyon fontos kérdés végére: eldőlt, hogy a következő szezonban Marián Sluka irányítja majd felnőtt labdarúgócsapatunkat az NB II-ben. A korábbi kiváló játékost jól ismerik a magyar szurkolók, hiszen több évig szerepelt hazai klubokban, volt a ZTE, a Haladás, a Siófok és a Pápa futballistája is. Edzői pályafutását 2016-ban Szlovákiában kezdte, játékos-edző volt egy harmadosztályú csapatnál, majd a ZTE utánpótlásában dolgozott, az U19-es gárdát irányította, ezt követően másodedző lett az első csapatnál, legutóbb pedig a szlovén második ligában szereplő Nafta Lendava együttesénél volt vezetőedző.

- Múlt hét szerdán keresett meg a szentlőrinci klub sportszakmai igazgatója, Fekete Tivadar ezzel a lehetőséggel, s nekem hamar megtetszett az általuk képviselt stratégia – fogalmazott a 40 éves Sluka. – Eddig az utánpótlásban dolgoztam a legtöbbet, ezért örülök annak, hogy sok fiatal játékos van a keretben, szeretek velük foglalkozni. Nagyon sok jót hallottam erről a csapatról, erről a klubról, nagy kihívásnak és lehetőségnek tartom a közös NB II-es szereplést. Úgy érzem, képesek lehetünk egy jó eredményre a másodosztályban, elérhetjük a kitűzött célunkat – mondta a 40 éves tréner, majd hozzátette, gratulál a csapatnak a feljutáshoz.

Sportszakmai igazgatónk, Fekete Tivadar elmondta, ahogy korábban, most is olyan edzőt keresett, aki ambiciózus, tele van energiával és tettvággyal, bátor és persze mindemellett ért is a szakmához. Marián Sluka pedig minden szempontnak megfelelt.

- Az is nagy pozitívum volt számunkra, hogy dolgozott az utánpótlásban, hiszen a keretünk zömét fiatal játékosok alkotják – fogalmazott Fekete Tivadar. – Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon hamar közös nevezőre jutottunk, így gyorsan feltehettük az i-re a pontot. Ismertettem a stratégiánkat, azt, hogy mit várunk el tőle, s ő rögtön úgy érezte, hogy abszolút beleillik ebbe a koncepcióba. Érezhető volt, hogy szimpatikusnak tartja a nálunk zajló munkát, az elképzeléseinket, nagyon hamar úgy állt az egészhez, hogy mikor kezdünk már.

A hamar kialakuló összhanggal kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy a tárgyalások előtt Sluka összeírt öt kérdést, amelyekre feltétlenül választ szeretett volna kapni – de csak egyet kellett feltennie, mert a másik négyre előbb kapott választ, mint hogy megkérdezte volna őket.

A szlovák vezetőedzővel, aki egyébként kiválóan beszél magyarul, egy plusz egy éves szerződést kötöttünk. A két fél tehát egymás tenyerébe csapott, holnap, vagyis június 22-én, hétfőn délelőtt pedig már az első edzést is megtartja csapatunknál Marián Sluka.