Marián Sluka: „Szervezett, akaratos, agresszív játékot várok!”

Kéthetes szünet után, zsinórban három elveszített bajnokival a hátunk mögött folytatódik az NB II-es szezon: vasárnap hazai pályán játszunk, a Budaörsöt fogadjuk. A tabella második helyezettjét…

 

Ha abból indulunk ki, hogy a fotósunk, Kurdi József megmondja a tutit, akkor nincs miért izgulnunk holnap. Kijelentette ugyanis, hogy győzni fogunk.

Legyen igaza!

Persze kijelenteni jóval könnyebb, mint véghezvinni, ugyanakkor tény, valahogy vissza kell térnie csapatunknak a helyes útra. A legutóbbi három bajnokinkat elveszítettük, hazai pályán pedig, ami ősszel Kozármislenyt jelenti, utoljára augusztus végén, a Kaposvár ellen nyertünk. Most november vége van… Az eltelt időszakban pedig négyszer kikaptunk.

De minden sorozat megszakad egyszer! Mindenki tisztában van vele, hogy ebben a mezőnyben senki sem legyőzhetetlen, így az a Budaörs sem, amely a második helyen áll 33 ponttal, vagyis kiválóan szerepel. A bajnokság legutóbbi szakaszában velünk épp ellentétes utat járt be, mindhárom mérkőzését megnyerte: győzött Kazincbarcikán és Békéscsabán, majd megverte otthon a Csákvárt. Nem kérdés, pokoli nehéz dolgunk lesz.

– Az utolsó forduló óta nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal – mondta vezetőedzőnk, Marián Sluka. –A szezon első szakaszában, amikor teljesen rendben voltak a fejek, és a csapat megcsinálta azt, amit elterveztünk, jöttek az eredmények és szinte mindenkivel pariban voltunk. Ugyanakkor mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy fiatal társaság, amelynél lesznek hullámvölgyek, ami el is jött – pont a legrosszabbkor. A két legfontosabb mérkőzésünket elveszítettük. Nagy kár érte.

Az elmúlt tíz napban azonban nagyon sok pozitív jelet látott a szakvezető. Teljes a keret, mindenki hadra fogható, a srácok pedig partnerek voltak a kemény munkára, sokat dolgoztak. Mindenki átérzi, hogy ennél többre képes egyénileg, és többre képes a Szentlőrinc is, ráadásul biztosan jót tesz az is, hogy ismét versenyhelyzet van az egyes posztokra, a konkurenciaharc mindenkit jobb teljesítményre ösztökél.

– Remélem, hogy mindez látszani fog már a Budaörs elleni meccsen is! Szervezett, akaratos, agresszív játékot várok, olyat, amilyet az első tizenhárom forduló zömében mutattunk. Ez lehet a siker kulcsa! A Budaörs valóban jó csapat, a keret zöme öt éve együtt játszik, tapasztaltak ebben az osztályban, bátor offenzív futball jellemző rájuk. De nekünk nem rájuk kell figyelnünk, hanem saját magunkra: ha kihozzuk magunkból a maximumot és végig koncentrálunk, akkor ismét sikeresek leszünk!

A 17. forduló programja (november 22., vasárnap): Szentlőrinc–Budaörs (13.00), PMFC–Kaposvár (13.00), Soroksár–Ajka, Békéscsaba–Siófok, Dorog–Vasas, DEAC–Szombathelyi Haladás, Csákvár–DVSC, Kazincbarcika–Szolnok, Nyíregyháza–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr.