Meg kell szereznünk a második tavaszi győzelmünket!

Újabb fontos bajnoki vár NB II-es csapatunkra, amely a szintén a bentmaradásért harcoló Békéscsaba vendége lesz. Mindkét együttesnek égető szüksége van a három pontra, mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést!

 

A tavaszi szezont az MTK elleni vereséggel kezdtük, aztán a következő két mérkőzésen négy pontot szereztünk, ami kétségtelenül nagyon jól jött. Még jobb lett volna, ha a Dorogot gyűrjük le, és Szegeden döntetlenezünk, hiszen így a sereghajtó dorogiaknak nem jutott volna pont – sőt, igazából a tökéletes forgatókönyv az lett volna, ha múlt vasárnap hazai pályán is nyerünk!

De ezen már kár rágódni, azt a hatpontos meccset nem tudtuk megnyerni. Itt a következő: vasárnap délután Békéscsabán lépünk pályára. A két csapatot jelenleg öt pont választja el egymástól, a csabaiak huszoneggyel a 19. helyen állnak, mi huszonhattal a 16. pozíciót foglaljuk el. Természetesen az ideális az lenne számunkra, ha ugyanolyan eredményes és hatékony játékkal rukkolnánk elő, mint Szegeden, nyernénk, és ezzel elindulnánk felfelé a tabellán. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, a csabaiak mindent meg fognak tenni a sikerért, s a három tavaszi forduló során megmutatták, hogy veszélyesek tudnak lenni: 3-1-re győztek Kazincbarcikán, 1-1-re végeztek otthon a Gyirmóttal, és bár 3-0-ra kikaptak az MTK otthonában, a 66. percben még 0-0-ra állt a meccs.

– Nagyon bízom benne, hogy Békéscsabán azt az arcunkat fogjuk mutatni, amelyiket Szegeden – fogalmazott vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő, utalva arra, hogy a Tisza-parton nagyon kijött nekünk a lépés, hiszen 4-2-re győztünk. – A Dorog elleni bajnokit követően természetesen megvizsgáltuk, elemeztük, hogy mi nem működött, igyekeztünk kijavítani a hibákat, remélem, ez mind a játékunkon, mind az eredményességen látszani fog. A játékosok hozzáállása most is kiváló, mindenki éhes a sikerre, három pontot szeretnénk szerezni Békéscsabán!

Csapatunk ma délelőtt még edzést tartott, majd egy közös ebédet követően elindult Békéscsabára. Reméljük, hogy holnap délután három ponttal gazdagabban térnek vissza a fiúk!

A 24. forduló programja: Békéscsaba–Szentlőrinc (február 19., vasárnap, 14.00), Budafok–MTK, Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny–Kazincbarcika, Csákvár–Ajka, Nyíregyháza–Tiszakécske, ETO FC Győr–Soroksár, Szombathelyi Haladás–Siófok, Dorog–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, DVTK–PMFC.