Megdolgoztak a srácok a negyedik győzelemért!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Nem adta olcsón a bőrét a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata, de hazai pályán végül megszereztük a három pontot egy izgalmas, öt gólt hozó mérkőzésen az NB III. Dél-Nyugati csoport 5. fordulójában.

 

Hétközi fordulóval folytatódott a bajnokság az NB III. Dél-nyugati csoportjában, s a szerdai hazai meccsünkön a tabella nyolcadik helyezettjét, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő együttesét fogadtuk. Az erőviszonyok, az eddigi eredmények szentlőrinci győzelmet sugalltak, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem adják majd ingyen a három pontot.

Az első félidőben Rétyi Róbert révén hamar gólt szerezhettünk volna, de az első helyzet még kimaradt. Sokáig viszont nem kellett várni arra, hogy előnybe kerüljünk: ismét az agilisen futballozó Rétyi kapott remek labdát (Kesztyűs volt a „feladó”), aki fejjel eltolta a kifutó vendégkapus mellett, majd az üres kapuba helyezett (1-0). Szép találat volt, lendületben is voltunk, úgyhogy mindenki várta a jó folytatást. Nem is álltunk messze a következő találattól, ha a 25. percben Kiss Krisztián nem ilyen önzetlen, talán feliratkozik a góllövőlistára, egy perccel később pedig Grabant Bence maradt le centikkel egy keresztbe lőtt labdáról.

Megvoltak a helyzeteink, közel voltunk ahhoz, hogy növeljük az előnyünket, de csak nem jött össze. A sokáig teljesen veszélytelen vendégek fél óra elteltével kezdtek éledezni, s bizony a 32. percben Usakov lövésénél Héningernek résen kellett lennie. Nem sokkal később azonban már nem úsztuk meg: Tóth Tibor készítette le a labdát Usakovnak, aki kilőtte a kapu jobb oldalát (1-1).

Szerencsére a második félidőben nem sokat kellett várni arra, hogy ismét vezetést szerezzünk. Kiss Krisztiánt buktatták a 16-oson belül, a játékvezető azonnal büntetőt adott, amit Grabant váltott gólra – magabiztosan vágta a labdát a kapu jobb oldalába (2-1). Nem sokkal később újra örülhettek szurkolóink, ugyanis egy szabadrúgást követően Tamás László a felső lécre fejelte a labdát, a kipattanóra pedig Havas Attila rajtolt a legjobban, és közelről a hálóba lőtt (3-1). Úgy tűnt, minden rendben, megvan a meccs.

Végül meg is lett, de az utolsó huszonöt perc nem volt egy sétagalopp, és nem is volt izgalommentes. A 72. percben ugyanis Bozai Bence találatával visszajöttek a vendégek mínusz egyre (3-2), sőt, miután kissé fellazult a középpályánk, többször is veszélyes támadást vezetett a Gárdony. Közben persze nekünk is volt lehetőségünk arra, hogy végképp lezárjuk a mérkőzést, de ahogy ellenfelünk, úgy mi sem tudtunk már betalálni, így maradt a 3-2, ami azt jelenti, hogy az ötödik fordulóban megszereztük a negyedik győzelmünket. Nagyon fontos siker volt ez, mert ezt a meccset nem volt könnyű behúzni!

 

 

NB III. DÉL-NYUGATI CSOPORT, 5. FORDULÓ:

Szentlőrinc–Gárdony - Agárdi Gyógyfürdő 3-2 (1-1)

Szentlőrinc:Héninger – Miklós P., Keresztes, Havas, Kiss-Szemán – Múcska (Szabó Z., 82.), Medgyesi, Kesztyűs (Tamás L., 66.) – Grabant (Németh M., 72.), Kiss K., Rétyi. Vezetőedző: Pichler Gábor

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Orczi – Mód (Jancsó, a szünetben), Balogh M., Lencsés, Dorogi – Pekowski (Balogh Á., 75.), Szellák – Usakov (Balogh B., 85.), Kövesdi (Szombati, 85.), Bozai – Tóth T. (Klauz, 85.). Vezetőedző: Bozai Attila

Gólszerzők: Rétyi (18. perc), Grabant (59. perc – 11-esből), Havas (67. perc), ill. Usakov (40. perc), Bozai (72. perc).

 

Az 5. forduló eredményei: Érd–Dunaföldvár 1-4, Kaposvár–Nagykanizsa 0-0, Mohács–Paks II. 6-1, Dunaújváros–Szekszárd 1-1, Iváncsa–Ferencváros II. 5-1, MTK II.–Bonyhád-Majos 1-1, Fehérvár II.–PTE-PEAC 4-0.