Megtört a jég, győzelmet ünnepeltünk!

Sokat kellett várni rá, de ezzel most ne foglalkozzunk: csapatunk hazai pályán 3-0-ra győzött a Békéscsaba ellen. A fiúk nagyon sokat tettek a sikerért, minden dicséretet megérdemelnek! Így tovább! 

 

Számunkra most már minden bajnoki élet-halál harc, épp ezért jó volt látni, hogy a Békéscsaba ellen nagyon harcosan, megalkuvást nem tűrően kezdtünk. Az elejétől kezdve mi kezdeményeztünk, aminek bő félóra elteltével meglett az eredménye: Mervó Bence kaparta ki saját magának a gesztenyét, és egy hajszálpontos lövéssel megszerezte a vezetést.

Pontosan ilyen forgatókönyvben reménykedtünk!

A szünetig nem változott már az állás, maradt az 1-0, s nagyon sokáig a folytatásban sem született gól. Továbbra is kiválóan koncentráltunk, ellenfelünk nem tudott rajtunk fogást találni, nem jutott helyzetig, mi azonban egyre többször okoztunk zavart a békéscsabai kapu előterében. Iszonyúan kellett egy megnyugtató második gól, ami aztán meg is született: a hajrához közeledve Törőcsik Péter növelte kettőre az előnyünket egy ragyogó lövéssel. Sőt, mintha megérezte volna, hogy ez az ő napja, öt perccel később ismét elvállalta, és ismét hajszálpontosan célzott, immár 3-0-ra alakítva az állást. Érthetően óriási volt az öröm, ekkor már mindenki tudta, hogy meglesz ez a meccs. Meg is lett, 3-0-ra győztünk a Békéscsaba ellen, és ennek a győzelemnek köszönhetően elmozdultunk a kieső helyről, feljöttünk a 16. pozícióba!

 

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (1-0)

Merkantil Bank labdarúgó NB II., 32. forduló. Szentlőrinc, Szentlőrinci Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilasi Szabolcs (Mohos Milán, Vörös Dániel). Szentlőrinc: Hajagos – Molnár, Keresztes, Dulló, Nagy B. – Cenaj, Havas – Torvund (Babinszky, 59.), Fröhlich (Kapronczai, 72.), Törőcsik (Kovács D., 88.) – Mervó (Sili, 59.). Vezetőedző: Marián Sluka. Békéscsaba 1912 Előre: Krnács – Horváth P., Bora, Nagy S., Kasik (Styecz, 78.) – Hodonicki (Tóth P., a szünetben), Kitl – Szabó P. (Lukács R., 67.), Király, Kovács Á. (Gránicz, 72.) – Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor.

8. perc: Egy szögletet követően Horváth Péter 15 méterről lőtt, a labda a kapu bal oldalába tartott, ám Keresztes Bence a gólvonalon állva kifejelte.

29. perc: Egy bedobást követően Törőcsik Péter ívelte be a tizenhatoson belülre a labdát, amit Torvund Alexander visszafejelt Fröhlich Rolandnak, aki egy átvétel után egyből lőtt, azonban a a játékszer a kapu mellett suhant el.

31. perc: Mervó Bence indult meg a kapu felé, tisztára játszotta magát, majd 18 méterről kilőtte a bal alsót (1-0).

48. perc: Torvund Alexander adta be laposan a labdát szélről, az érkező Mervó Bence pedig a rövid felső felé próbált pörgetni, de a védő blokkolni tudott.

63. perc: Cenaj Drilon jobb oldali beadását követően Keresztes Bencéhez került a labda aki 16 méterről tüzelt, de a kapus védett.

80. perc: Nagy Barnabás bedobása után egy védő épp Törőcsik elé fejelte a labdát, aki 17 méterről, teketóriázás nélkül, kapásból a bal felsőbe vágta (2-0).

85. perc: Ez Törőcsik napja! Kapronczai passzolta a labdát Törőcsikhez, aki 14 méterről hajszálpontosan, védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba(3-0).

 

További eredmények: Gyirmót FC Győr–PMFC 3-0 (a pécsiek már 3-0-ra vezettek), DVSC–Nyíregyháza 1-1, Budaörs–ETO FC Győr 2-2, Szolnok–Soroksár 3-0, Vasas–Ajka 2-1, Szombathelyi Haladás–Kazincbarcika 2-2, Siófok–Dorog 0-1, Csákvár–DEAC 1-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kaposvár 2-0.