Megtörtük a rossz szériánkat a PEAC ellen.

Szombaton szép játékkal sikerült bezsebelniük a három pontot fiataljainknak A Megyei I. osztály 4. fordulójában Pécsen.

 

 

Győzelemre készült Horváth Zoltán csapata a PTE-PEAC ellen a hétvégén. A szurkolók egy kiélezett ütközetre számítottak és bár sokan azt tippelték, hogy a pécsi alakulat otthon fogja tartani a pontokat, játékosaink erre rácáfoltak. A 32. percben Vörös Zalán révén megszereztük a vezetést, majd a szünetre ezzel az állással vonulhattunk be az öltözőbe. A második félidő 58. percében aztán megszületett a második szentlőrinci találat, hiszen Bálint Gergőnek sikerült növelni az előnyünket. A 70. és a 78. percben végül feltették az az i-re a pontot labdarúgóink: előbb belső védőnk, Tóth Ottó talált be a PEAC kapujába, majd Gellén Dávid állította be a 4-0-ás végeredményt.

 

Horváth Zoltán: - Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatnak a hozzáálláshoz és a mutatott játékhoz, ez magával hozta ezt a nagy gólarányú győzelmet! Ebben az osztályban egy jó alakulat ellen arattunk magabiztos győzelmet, bízom benne, hogy ezt folytatni tudjuk a soron következő mérkőzéseinken. A csapat hozzáállását szeretném még egyszer kiemelni, hiszen kifogástalan volt ezen az összecsapáson.

 

Labdarúgó Megyei I. osztály, 4. forduló: Pécs, Várkői Ferenc Diák- és Szabadidőpont Központ. Nagy I. István (Patai Balázs, Székely Miklós). Szentlőrinc II.: Hajagos – Molnár, Tóth Ottó (Laki, 80.), Baki, Bálint – Koronics, Lehoczky, Pretzl – Vörös (Anton, 80.), Gellén, Tóth Máté. Vezetőedző: Horváth Zoltán. PTE-PEAC: Kele – Hazenauer (Dankó, 75.), Wieland, Fiáth, Horváth (Sztruhár, 46.), Makai, Gelencsér Bálint (Meretei, 78.), Juhász, Jeránt, Hergenrőder, Gelencsér Péter (Bozsánovics, 60.). Vezetőedző: Lőrinc Antal

Gólszerzők: Vörös (32.), Bálint (58.), Tóth Ottó (70.), Gellén (78.)

A 4. forduló további eredményei: PVSK – Sellye 4-3, Mohács – Kétújfalu 7-0, Boda – Siklós 2-1, Harkány – Komló 1-1, Bóly – Lovászhetény 0-2.

A tabella állása: 1. Szentlőrinc II. 10 pont, 2. Mohács 9 pont (13-1), 3. Villány 9 pont (13-2).