Megvan az első siker, győztünk Sellyén!

Harmadik bajnoki mérkőzésén szerezte meg első idei győzelmét B csapatunk: Sellyén már az első félidőben háromgólos előnybe kerültünk, végül néggyel nyertünk.

 

 

 

 

Ráfért már B csapatunkra, hogy megszerezze első győzelmét, hiszen két vereséggel kezdte a bajnokságot. A sellyei vendégjáték során hamar átszakadt a gát, esélyt sem adtunk aktuális ellenfelüknek: már a 10. percben vezetést szereztünk, a félidőben pedig már 3-0-s előnyben voltunk. A játék minden elemében jobbak és ötletdúsabbak voltunk a sellyeiknél, aminek az lett az eredménye, hogy a hajrában még egyszer betaláltunk, s végül magabiztos, 4-0-s győzelmet arattunk.

 

Jó volt látni, hogy fiatal játékosaink remekül helyt állnak a felnőttek között, miként azt is, hogy érezhetően kiegyensúlyozottabbak lettünk, mint eddig voltunk. Erre nagyon jó példa, hogy a Sellye kevesebb kontrát vezethetett végig ellenünk, mint a Pécsvárad vagy épp a PEAC.

Biztató, hogy hétről hétre javul valamiben B csapatunk, reméljük, ez a következő, Bóly elleni mérkőzésen sem lesz másképp.

 

VSK Sellye – Mozsgó Szentlőrinc II. 0-4 (0-3) 

Labdarúgó megyei I. osztály, 3. forduló. Sellye, 150 néző. Vezette: Horváth Patrik. VSK Sellye: Berki – Orlovics, Bizderi, Tóth J., Patkó – Orsós, Bóka – Jónás, Németh (Árvavári, 87.), Somogyi – Nagy K. (Takács, 56.). Vezetőedző: Takács Lajos. Mozsgó Szentlőrinc II.: Rátkai – Basics (Mozsgai, 69.), Farkas (Varga, 78.), Hesz, Pataki – Simon B. – Maduka (Slavonics, 58.), Török (Vörös, 73.), Törőcsik, Pretzl – Tóth M.

Gólszerzők: Hesz (10.), Tóth (37.), Törőcsik (42.), Simon (87.)

Szeptember 11-én, szombaton 16.30-kor fogadjuk Mozsgón a Bólyi SE-t.