Mervó Bence: „Itt lehet építkezni, fejlődni”

Fotó: Kovácsevics Dusán

A korábbi két szezonban csak kölcsönben szerepelt nálunk Mervó Bence, a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokság ezüstcipőse azonban most már végleg a Szentlőrinc játékosa. Úgy érzi, itt minden adott ahhoz, hogy ismét kihozza magából a maximumot.

 

A Budafok csapatától kölcsönbe került hozzánk Mervó Bence az elmúlt két szezonban, s a 2020/2021-es idényben tavasszal, majd a 2021/2022-es bajnoki évadban bizonyította, hogy érdemes rá számítani. A munkához való hozzáállása, a töretlen akarata, és persze nem mellesleg a játéktudása nagyon értékes – nem csoda, hogy örömmel vettük, hogy a következő két szezonban is minket erősít majd!

– A Budafokhoz még egy évig szerződés kötött, amit felbontottam. Hálás köszönet azokért az évekért, amelyeket a klubnál tölthettem! Több lehetőségem is volt, az élvonalból is érdeklődtek irántam, de miután Szentlőrincen jelezték, hogy számítanának rám, úgy döntöttem, hogy itt maradok. Az elmúlt másfél év során rendre megkaptam a bizalmat ennél az egyesületnél, szeretek itt lenni, ritka jó a közösség. Nekem folyamatosan építenem kell magam, és úgy gondolom, itt minden adott ahhoz, hogy fejlődjek, előrelépjek, és ismét tudásom legjavát nyújtsam. A célom nem változott, szeretnék a jövőben a legmagasabb szinten futballozni! – fogalmazott 27 éves támadónk.

Az immár közös jövővel, az előttünk álló szezonnal kapcsolatban Mervó elmondta, nagyon bizakodóan várja a 2022/2023-as idényt. Úgy érzi, mind a szakmai stáb, mint a játékosállomány alkalmas arra, hogy a szentlőrinci csapat elérje a célját és bentmaradjon a másodosztályban: „Úgy érzem, ütőképes, versenyképes csapatunk lesz, amelyben ha mindenki a tudása legjavát nyújtja, megőrizzük az NB II-es tagságunkat”.

Sok sikert, jó építkezést, Bence!