Mintha karácsony lenne: pontokat ajándékoztunk…

Idegenben egy döntetlen alapból nem rossz eredmény. De nem akkor, ha öt perccel a mérkőzés vége előtt még két góllal vezetünk! Sajnos nagyon elszúrtuk a Csákvár elleni bajnoki végét.

  

Nagyon fontos bajnoki volt ez számunkra, hiszen a legutóbbi két fordulóban vereséget szenvedtünk, jól jött volna egy győzelem. Az első félidőben jól futballoztunk, megvoltak a helyzeteink a vezetéshez, de a hazai kapus, Zelizi eszén nem tudtunk túljárni. A szünet után aztán abszolút a mi szájízünk szerint alakult a mérkőzés. A 66. percben Harsányi nagyon szép gólt szerzett, ezzel nálunk volt az előny, amit aztán nem sokkal később Szinanovics megduplázott.

A 78. percben 2-0-ra vezettünk, úgy tűnt, minden rendben, zsebben a három pont.

Természetesen ebben a helyzetben mindent megpróbáltak a hazaiak, jöttek a kapu elé ívelt labdák – mi pedig sajnos hibáztunk. A 86. percben Takács Tamás előbb szépített, majd két perccel később már büntetőt rúghatott, amit értékesített, így pillanatok alatt eltűnt az előnyünk. A hátralévő néhány percben már nem volt esélyünk arra, hogy berúgjuk a győztes gólt, így végül meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Kár érte, mert sokkal több volt ebben a meccsben!

Az élet viszont nem áll meg, szerdán (13.00) ismét pályán leszünk, a Vasast fogadjuk Kozármislenyben.

 

Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc 2-2 (0-0)

Labdarúgó NB II., 16. forduló. Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Máyer Gábor). Aqvital FC Csákvár: Zelizi – Major, Vaskó, Dulló, Körmendi – Mészáros (Kalmár, 72.), Magyar – Torvund (Murai, 70.), Kártik, Molnár – Takács. Vezetőedző: Mónos Tamás. Szentlőrinc: Hajagos – Erdélyi, Hesz, Tamás L., Németh – Havas, Újvárosi (Biben, 72.) – Harsányi (Szinanovics, 72.), Jancsó, Kiss-Szemán (Keresztes, 84.) – Grumics. Vezetőedző: Marián Sluka.

Kiállítva: Kártik (reklamálásért) a 91. percben.

Gólszerzők: Takács T. (86. perc, 88. perc – 11-esből), ill. Harsányi (66.), Szinanovics (78.).

 

További eredmények: PMFC–III. Ker. TVE 0-1, Vasas–Szombathelyi Haladás 1-0, Nyíregyháza–Budafok 0-0, ETO FC Győr–Békéscsaba 0-1, Szolnok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-2, Kecskemét–Dorog 2-0, Siófok–Tiszakécske 4-1, DVTK–Budaörs 5-0, Ajka–Soroksár 1-2.

(Fotó: Aqvital FC Csákvár)