Nagy csata vár ránk a rajton

A felkészülésnek vége, a hétvégén már bajnoki vár NB III-as labdarúgócsapatunkra: az ötödik helyezett Dunaújváros látogat hozzánk. Nagy csata előtt állunk, ezért szükségünk lesz szurkolóink segítségére.

A játékosok számára nyilván jó hír: vége a héthetes felkészülésnek. Az edzőmeccsek után jönnek a tétre menő összecsapások, a hétvégén a tizennyolcadik fordulóval rajtol a tavaszi szezon. Együttesünk az első idei bajnokin hazai pályán játszik, az ötödik helyezett Dunaújvárost fogadja vendégül vasárnap 14:30-kor.

- A felkészülés során az időjárás kegyes volt hozzánk, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy elvégezzük a tervezett munkát – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Lóczi István. – Jó minőségű műfüves pályán edzhettünk, az utolsó héten pedig Tarcsán már füvön dolgoztunk. A centerpályánkra ma szerettünk volna rámenni, de ahogy most nézem, ezt inkább kihagyjuk, hiszen folyamatosan esik az eső és nem szeretnénk tönkretenni a pályát.

Csapatunk remek őszt produkált, tizenhét mérkőzésen negyven pontot szerzett, ennek köszönhetően a második helyen telelt. Mindössze egyetlen mérkőzést veszítettünk el, ráadásul a mezőnyben egyedüliként mi fektettük két vállra az éllovas PMFC-t. Ebből kiindulva nem csodálkozunk azon, hogy az őszi idény után kinevezett új vezetőedző, Lóczi István nem változtat a játékon.

- Ha valami sikeres, működik, azon nem szabad változtatni, balgaság lenne részemről belenyúlni. A játékrendszerünk tehát marad, a taktikában lesz minimális változás. Érdekesség, hogy tavasszal talán még fiatalabb lesz a csapatunk, mint ősszel: a felkészülés alatt tetszett Németh Kristóf és Gellén Dávid játéka is, és az ifiből felkerült trió, Slavonics Bálint, Tóth Máté és Mozsgai Dávid is jó benyomást keltett.

A felkészülést két játékosunk, Harsányi István és Czuczi Péter is sérüléssel kezdte, nemrég óta edzenek, nem biztos, hogy bevethetőek lesznek a tavaszi rajton – van még némi lemaradásuk a többiekkel szemben. Sárga lapos eltiltás miatt két meghatározó emberre, Hleba Tamásra és Keresztes Bencére nem számíthat a szakmai stáb.

- A dunaújvárosiakat biztosan fűti a visszavágás vágya, hiszen ősszel 2-0-s vezetésről kaptak ki hazai pályán 3-2-re. Nyilván nehezíti a dolgunkat, hogy vannak hiányzóink, de nincs mese, mindenféleképpen győzelemmel szeretnénk indítani a tavaszi szezont! – szögezte le Lóczi István.

Az első tavaszi bajnokinkra minden szurkolónkat nagy szeretettel várjuk!

Hajrá, Lőrinc!

2020. március 8., vasárnap, 14:30:
Szentlőrinc SE – Dunaújváros, játékvezető: Katona Balázs

A forduló további párosításai:
Szekszárdi UFC – FC Dabas
HR-Rent Kozármisleny – Dunaharaszti-MTK
Taksony SE GP Solar – PMFC
Dabas-Gyón FC – THSE-Szabadkikötő
Rákosmente KSK – Budapest Honvéd MFA II.
Monor SE – KTE Hufbau
Kelen SC – Iváncsa KSE

(Cikk szerzője: Mayer András)
(Kép forrása: Kovácsevics Dusán)