Nagy erőpróba előtt állunk: a DVTK lesz a vendégünk!

Háromhetes szünet után végre folytatódik a bajnokság, s a kilencedik fordulóban, vasárnap 15 órakor olyan mérkőzést várunk, amelyre valószínűleg sok szurkoló lesz kíváncsi: a feljutásra hajtó DVTK-t fogadjuk.

 

Hosszú szünetet tartottak az élvonalbeli és a másodosztályú bajnokságban is, az NB II-ben legutóbb három hete, szeptember 11–12-én játszottak mérkőzéseket. Ezt az időszakot természetesen csapatunk is kihasználta, rengeteget dolgoztak a srácok annak érdekében, hogy a folytatásnek még erősebben, még összecsiszoltabb játékkal ugorjanak neki.

– Nagyszerűen sikerült számunkra ez a mögöttünk hagyott időszak, nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit a srácok elvégeztek – fogalmazott vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő. – A Kozármislenyben aratott győzelmet követően jó szellemben telt az első két hét, amely során azon dolgoztunk, hogy a saját játékunkat tovább csiszoljuk. Úgy érzem, amióta idekerültem, kialakult egy stabil alapjátékunk, az első lépcsőfokról most léptünk a másodikra, de még sok van vissza.

Csapatunk az utolsó, nyolcadik fordulóban a HR-Rent Kozármisleny otthonában 2-1-es győzelmet aratott, ennek köszönhetően a tabellán feljött a 12. pozícióba. Innen folytatjuk tehát a bajnokságot most vasárnap, amikor egy olyan ellenfelet fogadunk, amely a feljutásra hajt, s amely jelenleg a negyedik helyen áll: a DVTK érkezik hozzánk. Bár a leendő vendégek a keret erőssége alapján feltétlenül az élbolyba tartoznak, nincs mitől tartanunk, hiszen az éllovas MTK-val szemben is helyt tudtunk állni.

– Nagyon szervezett csapat jön hozzánk, amely jó játékosokból áll, nem véletlen, hogy a mezőny elejéhez tartozik. Egyértelműen feljutásra esélyes együttesről van szó. Az új vezetőedző, Kuznyecov Szergej érkezésével változott a DVTK játéka, jól látszik, merre mozdultak el. Ezen a meccsen beárazhatjuk magunkat, hiszen újfent megmutathatjuk, hogy ilyen ellenféllel szemben is fel tudjuk venni a kesztyűt, ahogy ez korábban az MTK-val szemben is sikerült. Akkor bizonyítottuk, hogy pariban tudunk lenni jobb képességű csapattal szemben, bízom benne, hogy erre most is képesek leszünk! Minőségi, tudatos futballra van szükség a DVTK ellen. Nagyon sűrű a mezőny, minden pontra szükségünk van – mondta Jeremiás Gergő.

Nagyon bízunk benne, hogy a DVTK elleni bajnokin is számíthatunk szurkolóink támogatására – szükség lesz rájuk! Nagy szeretettel várunk mindenkit vasárnap délután!

A 9. forduló programja: Szentlőrinc–DVTK (2022.10.02, vasárnap, 15:00), Gyirmót FC Győr–Nyíregyháza, Békéscsaba–Mosonmagyaróvár, Dorog–HR-Rent Kozármisleny, MTK–Csákvár, Kazincbarcika–ETO FC Győr, PMFC–Szombathelyi Haladás, Ajka–Siófok, Tiszakécske–Soroksár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafok.