Nagy kihívás előtt állunk: holnap a Szparival vívunk kupacsatát!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Hosszú szünet után végre indul a tavaszi szezon, február 29-én, szerdán (13.00) játsszuk az első idei tétmeccsünket, amikor is a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában az NB I-be igyekvő Nyíregyháza Spartacus FC-t fogadjuk.

 

Nagyon régen, még november végén lépett pályára utoljára csapatunk tétmeccsen, akkor a bajnokságban az Érd vendégei voltunk, ahol 3-1-es győzelemmel zártuk a 2023-as esztendőt. Azóta rengeteget dolgoztak a fiúk, hiszen igyekeztünk tökéletesen felkészülni a szezon folytatására, mert a célunk az NB III-ban egyértelmű: meg akarjuk nyerni a Dél-nyugati csoportot, és fel akarunk kerülni a másodosztályba!

Oda, ahonnan épp távozni akar csütörtöki ellenfelünk, a Nyíregyháza. A MOL Magyar Kupa ötödik fordulójában találkozunk az NB II-t 11 pontos előnnyel, tehát jelentős fórral vezető Spartacusszal, amely – mint az eredményei is mutatják – kiváló csapat, nagyon kemény diónak ígérkezik. Az előző idényben, a 2022/2023-as bajnoki évadban hazai pályán legyűrtük őket, de ebből a győzelemből semmiféle következtetést nem szabad levonni, hiszen azóta más osztályban szerepel a két csapat, megváltoztak a keretek, az erőviszonyok. Egyvalami nem változott: most is nyerni akarunk saját otthonunkban!

– Nagy kihívás előtt állunk, látom a játékosokon, hogy meg szeretnék mutatni, képesek felvenni a versenyt az NB II. éllovasával is! – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – Ez így is van rendjén: az biztos, hogy nem feltett kézzel megyünk majd ki holnap a pályára. Bombaerős csapattal találkozunk, a Nyíregyháza NB I-es kerettel rendelkezik, teljesen mindegy, hogy kik játszanak, kemény ellenfél vár ránk. A felkészülésünk nagyon hosszú volt, s bár minden munkát elvégeztünk, egy ilyen tétmeccs ad majd kiváló visszajelzést azt illetően, hogy hol is tartunk valójában, látni fogjuk, hogy az első idei bajnokinkig hátralévő rövid időben mit tudunk még esetleg korrigálni, javítani. Számunkra a bajnokság élvez prioritást, ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Kupában eljutottunk idáig, beverekedtük magunkat a legjobb tizenhat közé. Ha pedig már itt vagyunk, nem szeretnénk megállni: jó lenne egy bravúrral indítani a 2024-es esztendőt!

Szurkolóink segítségével biztosan képesek vagyunk arra, hogy egy kupameccsen legyőzzük a Nyíregyházát! Mutassátok meg, fiúk, hogy mit tudtok!

MOL Magyar Kupa, 5. forduló: Szentlőrinc–Nyíregyháza (február 29., csütörtök, 13.00, élő közvetítés a hivatalos YouTube csatornánkon)