Nagyon értékes győzelmet arattunk Soroksáron!

Három nyeretlen bajnoki után győztünk ismét az NB II-ben: Soroksárról hoztuk el a három pontot. Nagyot harcoltunk ezért a sikerért! 

 

Kemény menet kellős közepén van NB II-es felnőtt csapatunk. Pályánk felújítása miatt ugyanis sorra játsszuk az idegenbeli meccseket, zsinórban ez volt a harmadik, s miután előtte „otthon”, vagyis Kaposváron nem tudtuk legyűrni a Haladást, nagyon ránk fért volna már egy győzelem.

Meg is szereztük, ráadásul kifejezetten jó teljesítménnyel! A mérkőzés elején abszolút a mi akaratunk érvényesült, gólra törően futballoztunk, s Hesz Olivér és Harsányi István is könnyen megszerezhette volna a vezetést. Nem jött össze, de ami késik, nem múlik! Néhány hazai lehetőség után ugyanis remek akciót vezettünk, a Harsányitól érkező pontos beadást követően pedig Grumics Miroszláv a 29. percben a kapuba fejelte a labdát (0-1).

A félidőig már nem változott az eredmény, a szünet után pedig a Soroksár igyekezett egyenlíteni, de hiába alakított ki mezőnyfölényt, nagy helyzetet nem tudott összehozni. Csapatunk nagyon szervezetten, jól futballozott, a kontráink pedig roppant veszélyesek voltak, könnyen növelhettük volna az előnyünket – sajnos Grumics nagy helyzetben nem tudta belőni második gólját. A hajrában Csontos fejese jelentett még veszélyt, de a labda elkerülte a kaput, így maradt az 1-0.

Nagyon értékes győzelmet arattunk, bravó, fiúk!

 

 

Soroksári SC – Szentlőrinc 0-1 (0-1)

Labdarúgó NB II., 13. forduló. Budapest, Haraszti út, 250 néző. Vezette: Nagy Norbert (Punyi Gyula, Márkus Péter). Soroksári SC: Varga Á. – Ternován, Gyömbér, Csontos, Pászka – Haris, Hudák (Szerető, 66.) – Redzic (Kovac, 77.), Lőrinczy, Korozmán – Lovrencsics B. (Magyari, 87.). Vezetőedző: Lipcsei Péter. Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Hesz, Tamás L., Németh – Havas, Jancsó (Újvárosi, 75.) – Harsányi (Kovács M., 87.), Biben, Cenaj (Szinanovics, 64.) – Grumics (Mervó, 64.). Vezetőedző: Marián Sluka.

Gólszerző: Grumics (29. perc).

 

További eredmények: ETO FC Győr–PMFC 0-1, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Vasas 0-0, Szombathelyi Haladás–Ajka 2-1, Békéscsaba–Kecskemét 1-1, Nyíregyháza–Szolnok 2-0, Tiszakécske–DVTK 1-2, III. Ker. TVE–Siófok 2-0, Dorog–Csákvár 0-2, Budafok–Budaörs 0-0.

Hajrá Lőrinc!

(Fotó: Tumbász Hédi)