Nagyon fontos három pontot szereztünk Kozármislenyben

Fotó: Csobán Róbert

Végre megtört a jég, lezárult a négymeccses nyeretlenségi sorozatunk: 2-1-es győzelmet arattunk a HR-Rent Kozármisleny otthonában. Nagyon meg kellett dolgoznunk ezért a három pontért, mert sokáig ismét hátrányban futballoztunk.

 

Remek hangulat fogadta a két csapatot, ami nem meglepő, hiszen számítani lehetett arra, hogy az NB II-es megyei rangadóra sok szurkoló lesz kíváncsi. A HR-Rent Kozármisleny kispadján most mutatkozott be az új vezetőedző, Szekeres Zoltán, aki a távozó Tóth Lászlót váltotta.

Sokat nem kellett várnia arra, hogy csapata az ő irányítása alatt megszerezze az első bajnoki gólját. Jobban kezdtek a mislenyiek, s még nem telt el fél óra sem, amikor góllá érett a fölényük: Vogyicska lőtt a kapunkba (1-0). A következő percekben közel álltak ahhoz a házigazdák, hogy növeljék előnyüket, de Prokoppal az élen álltuk a sarat.

A félidőben két helyen is változtatott vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő, bejött Papp és Kiss-Szemán is. Az első percekben ez sem sokat segített, jöttek a hazaiak, s megint akadt egy-két forró szituáció a kapunk előtt. Megúsztuk, és végre kezdtünk életjeleket adni. Az 57. percben Tamás László fejesénél közel jártunk az egyenlítéshez, ám a kapufa megmentette a Kozármislenyt, bő negyedórával később azonban már nem volt pardon, egy szögletet követően Rétyi kiegyenlített (1-1)!

Volt közel húsz percünk arra, hogy fordítsunk és kiharcoljuk a győzelmet. A hajrában már sokkal jobban néztünk ki, mint a mérkőzés korábbi szakaszában, s ennek meglett az eredménye: Daróczi szabadrúgása után még a kapufán csattant a labda, ám nem sokkal később, a 93. percben egy szögletet követően fiatal játékosunk, Vidnyánszky Mátyás megnyerte nekünk a meccset (1-2)!

Természetesen óriási volt az öröm csapatunknál, mindenki tisztában volt vele, hogy nagyon mélyről jöttünk vissza ezen a meccsen, és nagyon fontos, értékes három pontot szereztünk a megyei rangadón! Ennek a győzelemnek köszönhetően három helyet is feljebb léptünk a tabellán, nyolc fordulót követően 10 ponttal a 12. pozíciót foglaljuk el.

 

 

MERKANTIL BANK LIGA, 8. FORDULÓ: 

HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc 1-2 (1-0)

HR-Rent Kozármisleny: Varasdi – Guth (Kotroczó, 87.), Gajág, Gál Sz., Turi – Kosznovszky, Horváth D. – Vogyicska (Tóth Z., 63.), Kulcsár K., Vajda R. (Szabó D., 78.) – Bartha (Beke, 78.). Vezetőedző: Szekeres Zoltán

Szentlőrinc: Prokop – Lénárt (Papp G., a szünetben), Keresztes, Tamás L. (Vidnyánszky M., 67.), Erdélyi – Németh E., Török (Kiss-Szemán, a szünetben) – László D. (Rétyi, 57.), Daróczi, Szabó M. (Csörgő, 57.) – Mervó. Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerzők: Vogyicska B. (27.), ill. Rétyi (75.), Vidnyánszky (93.)

 

A 8. forduló eredményei: ETO FC Győr–PMFC 0-1, Soroksár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1, Nyíregyháza–Kazincbarcika 4-2, Csákvár–Gyirmót 1-2, Mosonmagyaróvár–Dorog 1-1, Budafok–Békéscsaba 1-0, Siófok–Tiszakécske 0-0, Szombathelyi Haladás–Ajka 0-0. A DVTK–MTK mérkőzést ma este rendezik meg.