Kemény meccset nyertünk meg a Nyíregyháza ellen!

Alaposan megdolgozott a sikerért csapatunk a Nyíregyháza elleni bajnokin, hiszen hátrányból kellett talpra állnia: olyannyira sikerült, hogy a második félidőben nem csak egyenlítettünk, a győztes gólt is megszereztük! Szép volt, fiúk!

 

Nagyon nehéz mérkőzés elé néztünk, hiszen olyan csapattal találkoztunk, amelyet az utóbbi öt fordulóban senki sem tudott legyőzni. A Nyíregyháza tehát remek passzban van, és amint elkezdődött a bajnoki, azt is felmérhettük, hogy nincs híján fizikálisan erős, jó felépítésű játékosoknak – kész szerencse, hogy nem pankrációzni kellett, hanem futballozni.

Mint kiderült, ebben sem rosszak a vendégek. Az első félidőben nem nagyon tudtunk eljutni a kapuig, jól zárt a nyíregyházi védelem, ellenben a túloldalon sajnos egyszer megvillant a kétméteres támadó, Novák Csanád – nagyon szép góllal szerzett vezetés (0-1)! A folytatásban elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztunk, nem sok sikerrel, így a félidőben 0-1-et mutatott az eredményjelző.

A második félidő eleje mozgalmas volt, többször is növelhették volna előnyüket a vendégek, de szerencsére mindegyik szituációt megúsztuk. Idővel pedig magunkra találtunk, s érezhető volt, hogy van sanszunk az egyenlítésre. Össze is jött, mégpedig a végig agilisan futballozó Szabó Máténak köszönhetően, aki gólra váltotta a buktatásáért megítélt büntetőt (1-1).

Volt még vissza bő huszonöt perc. Vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő változtatott, a gól után pályára küldte Rétyit, Csörgőt és Kiss-Szemánt, nyilván azzal a céllal, hogy kicsikarjuk a második találatot. Sikerült! A 82. percben ugyanis Daróczi bontotta meg a vendég védelmet a bal oldalon, a nemrég beállt Rétyi Róbert pedig kiválóan helyezkedett, s amikor megkapta a labdát, nem hibázott – máris 2-1 volt ide!

Óriási volt az öröm a lelátón! A hátralévő percekben ugyan mindent megtett az egyenlítésért a Nyíregyháza, amely nem ment a szomszédba némi keménykedésért, de nem tudta többször bevenni a kapunkat, így 2-1-es végeredménnyel ért véget a mérkőzés. Ennek a győzelemnek köszönhetően csapatunk feljött a nyolcadik helyre a tabellán!

 

MERKANTIL BANK LIGA, 11. FORDULÓ: 

Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (0-1)

Szentlőrinc: Bese – Lénárt, Keresztes, Tamás L., Nagy Zs. (Kiss-Szemán, 79.) – Csilus (Vidnyánszky M., 61.), Németh E. – László D. (Rétyi, 75.), Daróczi, Szabó M. (Csörgő, 79.) – Grumics (Mervó, 61.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Nyíregyháza Spartacus FC: Fejér – Szokol, Baki, Gengeliczki, Jánvári – Márkus, Sigér Á. – Farkas B. (Artner, 74.), Pantovics (Csősz, 80.), Gresó (Pekár, 73.) – Novák (Ramos, 73.). Vezetőedző: Huszák Géza

Gólszerzők: Szabó M. (67. – 11-esből), Rétyi (82.), ill. Novák (24.)

Sárga lap: Keresztes (18.), Németh E. (32.), Nagy Zs. (64.), Mervó (85.), ill. Baki (15.), Jánvári (63.), Gengeliczki (66.), Ramos (79.)

 

Percről percre:

16. perc: Szabó Máté 25 méterről, szabadrúgásból próbálkozott, a labda megpattant egy védőn, és a jobb kapufa mellett ment ki szögletre.

24. perc: Novák Csanád állítgatás nélkül, futtából 17 méterről gyönyörűen kilőtte a bal felsőt (0-1).

27. perc: László Dávid bal lábas lövése után az egyik védő fejéről szögletre pattant a labda.

30. perc: László Dávid futott el a jobb oldalon, a 16-oson belül ütközött Jánvárival, a földre került, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

36. perc: Szabó Máté próbálkozott távolról, a kapu jobb oldalába tartó labdát Fejér magabiztosan fogta.

40. perc: Jánvári bombázott a kapu fölé 16 méterről.

43. perc: Németh Erik durrantotta rá ballal 20 méterről, sajnos nem találta el a kaput.

48. perc: Jó labdát kapott Farkas, aki kissé jobbról, 10 méterről lőhetett – szerencsére az oldalhálót találta telibe.

53. perc: Farkas passzolt kiválóan Pantovicshoz, aki nagy helyzetbe került, kapura fordult, de 8 méterről célt tévesztett.

54. perc: Újabb veszélyes vendégakció: előbb a kapu előtt suhant keresztbe a labda, majd Sigér lőtt mellé.

58. perc: Sigér tüzelt 17 méterről nem sokkal a kapu fölé.

60. perc: Csilus 18 méterről nem találta el a kaput.

65. perc: Daróczi lőtt távolról a kapu fölé.

67. perc: Szabó Máté tört be a 16-oson belülre, ahol Gengeliczki buktatta. A megítélt büntetőt a sértett végezte el, aki magabiztosan lőtt a kapuba (1-1).

69. perc: Villámgyorsan jutottunk el a vendégek kapujáig, Szabó Máté passzolt középre Daróczihoz, aki László Dávidhoz továbbított – támadónk lövését védte Fejér, az ismétlés pedig elakadt egy védőben.

82. perc: Daróczi bolondította meg a vendég védőket a bal oldalon, pontosan adott középre, az egyedül hagyott Rétyi pedig 10 méterről a kapu közepébe lőtte a labdát (2-1).

87. perc: Sigér próbálkozott bátran távolról, s oly egészségeset rúgott a labdába, hogy az jócskán elhagyta a sporttelepet.

 

A 11. forduló eredményei: Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás 1-2, Budafok–HR-Rent Kozármisleny 3-0, PMFC–Soroksár 2-1, Dorog–Csákvár 1-1, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Mosonmagyaróvár 0-1, Kazincbarcika–Siófok 2-3, Ajka–Tiszakécske 1-1, Békéscsaba–DVTK 1-2, MTK–ETO FC Győr 1-1.