Négy rúgott góllal tartottuk itthon a három pontot!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Közönségszórakoztató, látványos, izgalmas csatát nyert meg felnőtt csapatunk, amely hazai pályán 4-2-re győzte le egyik riválisát, a Nagykanizsát. Ennek a sikernek köszönhetően felléptünk a tabella élére!

 

Szép számmal jöttek a szurkolók a Nagykanizsa elleni mérkőzésre, mindenki tisztában volt vele, hogy ezen a meccsen nagy szükség lesz a lelátóról érkező segítségre. A másik oldal is kitett magáért, a vendégeket is elkísérte jó néhány drukker, akik bizony végig hangosan buzdították kedvenceiket.

A rangadó, amelyen a második helyezett fogadta a negyediket, a mi szánk íze szerint kezdődött, a 11. percben ugyanis szabadrúgásból hatalmas góllal szereztünk vezetést! Ha pedig nagy dugó, akkor Keresztes Bence: belső védőnk elemi erővel vágta a labdát jó 25-ről a kapu bal oldalába (1-0).

Mielőtt azonban elhihettük volna, hogy minden rendben, a vendégek jelezték, hogy nem feltett kézzel jöttek hozzánk. Elég volt egy kis védelmi megingás, és máris a kapunkban táncolt a labda, Lőrincz Bence révén egyenlített a Nagykanizsa (1-1). Úgy tűnik, hogy ez az első félidő a Bencékről szólt, ugyanis három perccel később már ismét vezettünk, ezúttal Grabant Bence mattolta Kálovitsot (2-1).

A második félidő elején hamar növelhettük volna előnyünket, Rétyi Róbert ugyanis ziccerbe került, ám a kapusba vágta a labdát, a kipattanót pedig Kesztyűs Máté a kapu fölé rúgta. Érezhető volt, hogy a mérkőzés nincs még lefutva, a vendégek többször is veszélyes szituációkat teremtettek a kapunk előtt, s a 63. percben nem is úsztunk meg egy ilyet: Hleba Tamás könnyelműsködött a 16-osunk előtt, az eladott labda János Norbert elé került, aki nem hibázott (2-2). A következő percekben még az is felrémlett szurkolóinkban, hogy a vendégek képesek lehetnek a fordításra, de szerencsére a támadójátékunk kellőképpen hatékony volt ezen a meccsen! A 72. percben Keresztes gyönyörűen ugratta ki Rétyit, aki ziccerbe került, és ezúttal kegyetlenül a helyére, a hálóba tette a labdát (3-2). Ismét megvolt tehát a vezetés, s tíz perccel később végképp lezártuk a bajnokit: Németh Márk tette fel az i-re a pontot, kialakítva a 4-2-es végeredményt.

Csapatunk a hetedik fordulóban a hatodik győzelmét aratta, és ennek a sikernek, az újabb három pontnak köszönhetően felléptünk a tabella élére: 19 ponttal állunk az első helyen, s bár az Iváncsának szintén ennyi pontja van, immár eggyel jobb a gólkülönbségünk, mint riválisunké. Nagy versenyfutás lesz itt!

 

 

NB III. DÉL-NYUGATI CSOPORT, 7. FORDULÓ:

Szentlőrinc - FC Nagykanizsa 4-2 (2-1)

Szentlőrinc: Héninger – Miklós P., Keresztes, Tamás L., Németh M. – Medgyesi, Kesztyűs – Grabant (Kiss M., 93.), Múcska (Hleba, a szünetben), Rétyi (Szabó Z., 88.) – Kiss K. (Kiss-Szemán, 58.). Vezetőedző: Pichler Gábor

FC Nagykanizsa: Kálovits – Szabó P., Kovalovszki, Bence Sz., Varga D. – Godzsajev-Telmán (Pintér, 86.), Szökrönyös – János N. (Szinay, 69.), Szilágyi, Lőrincz – Fehér (Kondor, a szünetben). Vezetőedző: Gombos Zsolt

Gólszerzők: Keresztes (11.), Grabant (39.), Rétyi (72.), Németh M. (82.), ill. Lőrincz (37.), János N. (63.)

 

A 7. forduló eredményei: Fehérvár II.–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 3-3, Érd–Paks II. 2-0, Kaposvár–Szekszárd 2-0, Mohács–Ferencváros II. 1-2, Dunaújváros–Bonyhád-Majos 1-0, Iváncsa–MTK II. 2-1, PTE-PEAC–Dunaföldvár 0-2.