Nem érdemeltünk vereséget, de nem tettünk eleget a sikerért

Fotó: Kurdi József

Nem sikerült jól a tavaszi szezonrajt számunkra, hiszen 1-0-s vereséget szenvedtünk a PMFC vendégeként. Adamcsek gyönyörű gólja után két sanszunk is volt arra, hogy válaszoljunk, sajnos ezen a meccsen képtelenek voltunk a kapuba találni.

 

Bár a PMFC-t az utóbbi időszakban megtépázta a koronavírus, s emiatt a mérkőzés elhalasztását kérte az MLSZ-től, talán a legerősebb összeállításában állt ki a megyei rangadóra. Sajnos nálunk nem kerülhetett a kezdőbe a hatgólos Miroszlav Grumics, aki nincs százszázalékos állapotban – nagy érvágás ez számunkra.

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztünk Károlyi „Hajas” Dánielre, a pécsi B-közép közelmúltban elhunyt vezérére. Ezt követően jöhetett a rangadó, amire nagyon kellemes időben került sor, hétágra sütött a nap, ráadásul csodálatos volt a hangulat is, a szurkolók remek atmoszférát varázsoltak a pécsi stadionba. A két csapat rögtön egymásnak esett, és bizony még negyedóra sem telt el, amikor hátrányba kerültünk: egy 26 méterről elvégzett szabadrúgásból Adamcsek Máté gyönyörűen vágta a labdát a kapu jobb oldalába. Védhetetlen volt.

Válaszolni viszont lehetett volna rá, és erre meg is volt az esélyünk. Két perccel később ugyanis egy szép jobb oldali akciót követően Biben Barnabás vehette le a labdát senkitől sem zavartatva, ziccerben lőhetett, de a kaput sem találta el. Nem sokkal később ismét a jobb oldalon bontottuk meg a PMFC védelmét, ezúttal Havas Attila próbálkozhatott, ám pechjére Rácz a bal alsó sarok előtt a gólvonalon mentett.

Az első húsz-huszonöt percben tehát hatékony volt a támadójátékunk, sajnos a folytatásban már nem igazán tudtunk a pécsiek kapuja elé kerülni. A házigazdák remekül őrizték egygólos előnyüket, zártan védekeztek és igyekeztek veszélyes kontrákat vezetni, mi pedig hiába ugrottunk neki újra és újra a pécsi falnak, rendre lepattantunk róla.

A második félidőre előbb a bosnyák U21-es válogatott Andrija Drljót küldte pályára vezetőedzőnk, Marián Sluka, majd beállt Miroszlav Grumics is, de ez sem sokat segített. Drljo ugyan lendületet hozott a jobb oldalra, voltak veszélyes elfutásai, ám helyzet nem alakult ki ezekből, miképp Grumicsnak sem volt sansza a kapura lövésre. Ahogy fogyott az idő, úgy vált egyre keményebbé az összecsapás, repkedtek a sárga lapok. Nagyobb baj, hogy Helesfaynak nem igazán kellett repkednie, nem dolgoztattuk meg különösebben a pécsi kapust, ennek pedig nem lehetett más a vége, mint az, hogy 1-0-s PMFC-győzelemmel ért véget a meccs. A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget, hiszen kidolgozott akciókból nekünk voltak gólhelyzeteink, ugyanakkor az is igaz, hogy nem tettünk eleget a győzelemért.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 21. FORDULÓ:

PMFC – Szentlőrinc 1-0 (1-0)

PMFC: Helesfay – Sági (Svedyuk, 94.), Rácz, Króner, Preklet, Katona – Zsemlye, Nikitscher, Futó – Geiger (Kónya D., 61.), Adamcsek (Bíró, 86.). Vezetőedző: Vas László

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Hesz, Tamás L. (Kiss-Szemán, 83.), Nagy B. – Harsányi (Grumics, 65.), Havas, Jancsó (Drljo, a szünetben), Biben – Bányai. Vezetőedző: Marián Sluka

Gólszerző: Adamcsek (15.)

Sárga lap: Futó (9.), Króner (52.), Preklet (80.), Zsemlye (82.), Bíró (90.), ill. Tamás (14.), Hesz (93.), Havas (95.)