Nem jött össze az első hazai siker

Szervezett és igazán elszánt ellenféllel találkoztak fiataljaink a bólyi csapat személyében, s mivel nem sikerült lezárniuk a mérkőzést, amíg fölényben voltak, pontosztozkodással kellett beérniük.

 

Múlt héten megszereztük első győzelmünket a megyei I. osztályban, Sellyén arattunk 4-0-s győzelmet. Idegenbeli hárompontunk után joggal remélhettük, hogy hazai pályán, Mozsgón is ütjük majd a vasat, amíg forró, de ezúttal sajnos nem így történt. Csapatunk jól kezdte szombati, Bóly elleni mérkőzését, ellenfelünk fegyelmezett játéka ellenére előbb Petró Balázs révén szereztünk vezetést a 13. percben, később Pretzl Milán találatának köszönhetően megdupláztuk előnyünket , azonban a gólunk után a bólyi Zsebe Dávid szinte rögtön szépíteni tudott, így a félidőre csupán 2-1-es vezetéssel vonulhattak be a fiúk. 

A második játékrészre még nagyobb elánnal jöttek ki a bólyiak, hiszen vérszemet kaptak attól, hogy nem tudtunk már az első félidőben igazán nagy lépést tenni a találkozó lezárása felé, pedig erre minden lehetőségünk megvolt. Zsebe Dávid a második játékrész derekához közeledve még egyszer megzörgette hálónkat, és egy nagyon izgalmas, megyei szinten jó színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás lett a vége. 

Mozsgó Szentlőrinc II. – Bólyi SE 2-2 (2-1) 

Labdarúgó megyei I. osztály, 4. forduló. Mozsgó, 200 néző. Vezette: Bánfai Zsolt. Mozsgó Szentlőrinc II.: Rátkai – Simon (Mozsgai, 67.), Hesz, Farkas, Pataki – Kiss-Szemán (Basics, 56.), Petró, Pretzl (Slavonics, 56.), Hajnal – Cenaj, Tóth (Vörös, 78.). Bólyi SE: Dósa – Pauk, Szentmártoni, Stefán – Erdélyi (Horváth) – Zsebe G., Pókos, Vénosz (Berecz), Szíjas – Zsebe D., Kutor (Cikora). Vezetőedző: Keibl Ede.

Gólszerzők: Petró (13.), Pretzl (32.), ill. Zsebe D. (34., 65.) 

Jövő hét vasárnap – szeptember 19-én – 16:00-kor lépünk pályára legközelebb, az utolsó helyezett Harkány fogad bennünket!