Kétgólos vereséggel zárta csapatunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában megrendezett bajnokit. Az első félidőben még nem született gól, a másodikban azonban a házigazdák kihasználták két helyzetüket is.
Mindenképpen a győzelem reményében léptünk pályára Szegeden, hiszen egyrészt két hasonló erejű csapat találkozott, másrészt a házigazdák nem voltak jó passzban, a legutóbbi két meccsüket elveszítették. Talán épp ezért erre a mérkőzésre viszont nagyon felszívták magukat – igaz, ezt kellett volna nekünk is tenni. Már az első félidőben is a szegedieknek állt a zászló, ám egyetlen helyzetüket sem tudták kihasználni, így nem született gól. A szünet után azonban nem sokáig kellett várni az első találatra, Borvető révén az 58. percben előnybe kerültek a házigazdák. Nem sokkal később nagy helyzetünk volt az egyenlítéshez, ám ez kimaradt, a 78. percben pedig Novák góljával már 2-0 volt az állás. A folytatásban sajnos szépítenünk sem sikerült, így végül kétgólos vereséggel zártuk a szegedi bajnokit.
MERKANTIL BANK LIGA NB II. 8. FORDULÓ:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia − Szentlőrinc 2–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 892 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Toplánszki Szabin)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Veszelinov – Sándor M., Vágó, Szilágyi, Tóth B. – Miskolczi, Márkvárt, Rabatin (Holman, 73.), Kurdics (Kalmár, 87.) – Borvető (Pejovics, 87.), Novák. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Milovanovics, Márta L. (Herczeg, 80.) – Décsy (Sámson, a szünetben), Szolgai – Nagy R., Nyári, Bőle (Kiss-Szemán, 61.) – Tóth-Gábor (Adamcsek, a szünetben).Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerzők: Borvető (58.), Novák (78.)