Össze kell fognunk a győzelem érdekében!

Hazai mérkőzés vár vasárnap NB II-es csapatunkra, s végre valóban hazai környezetben léphetünk pályára: a Magyar Labdarúgó Szövetség engedélyezte, hogy Szentlőrincen fogadhassuk a Siófokot, majd egy hét múlva a Szolnokot is. Nagy lehetőség előtt állunk a következő két fordulóban.

 

 

A Budaörs elleni hazai győzelemmel kicsit egyenesbe hoztuk magunkat, újra kikapartuk a gesztenyét. Azon, hogy a legutóbbi fordulóban kikaptunk a DVSC otthonában, kár lenne keseregni – Debrecenben szinte mindenki alul fog maradni. Jellemző, hogy Dzsudzsákék mind a kilenc hazai meccsüket behúzták.

Jó lenne, ha ugyanezt elmondhatnánk magunkról mi is, de sajnos ettől elég messze vagyunk. Az eddigi szereplésünk során az egyik legnagyobb probléma éppen az, hogy hazai pályán egyáltalán nem voltunk acélosak, nyolc mérkőzésünkből csak hármat nyertünk meg, ötöt elveszítettünk. Persze óvatosan kell bánni a hazai pálya fogalmával, hiszen ez számunkra nem Szentlőrincet jelentette, hanem Kozármislenyt – vagyis otthon is idegenben voltunk. Az utolsó két őszi meccsen azonban, amelyeken pályaválasztók leszünk, végre ismét igazi otthonunkban, Szentlőrincen küzdhetünk a győzelemért, ezzel a lehetőséggel pedig élnünk kell!

Főleg úgy, hogy mindkétszer olyan ellenfelet fogadunk, amellyel szemben reális esélyünk van a sikerre. A 19. fordulóban, most vasárnap a Siófok érkezik hozzánk (a 20.-ban pedig a Szolnok): a tabella 13. helyezettje, amelynek hat ponttal van többje, mint nekünk (23, ill. 17). Nincs mese, ezt a hat pontot vasárnap kora délutánra háromra kell csökkenteni! Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a Siófok Waltner Róbert érkezés óta nagyon jó passzban van, legutóbbi három bajnokiját megnyerte: otthon a Kazincbarcikát és a Csákvárt, idegenben a Békéscsabát győzte le.

– Először játszik a csapatunk az NB II-ben Szentlőrincen, ezen a történelmi mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy az ellenfél az elejétől fogva érezze, mi itthon vagyunk – mondta vezetőedzőnk, Marián Sluka. – A játékunk feljavult a válogatott szünet óta, és az is örömteli, hogy a teljes keret hadra fogható, ami érezteti is a hatását: nagy a harc a csapatba kerülésért. Ugyanolyan motiváltan, szervezetten, koncentráltan kell majd futballoznunk, mint a Budaörs ellen, támadásban pedig még agresszívebbnek kell lennünk. A Siófok erős ellenfél, biztosan nem lesz könnyű ellenük. Nagyon össze kell fognunk, csapatként kell remek teljesítményt nyújtanunk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a meccset!

A 19. forduló programja (november 29., vasárnap): Szentlőrinc–Siófok (13.00, Szentlőrinc), Soroksár–PMFC, Békéscsaba–Gyirmót, ETO FC Győr–Vasas, Dorog–Kaposvár, DEAC–Budaörs, Szombathelyi Haladás–DVSC, Csákvár–Szolnok, Kazincbarcika–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Nyíregyháza–Ajka.