Pécsett kezdett futballozni, most nálunk folytatja Sághy Félix!

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Újabb olyan játékost szerződtettünk felnőtt csapatunkhoz, akinek nem kell bemutatni a baranyai futballközeget: Sághy Félix a PMFC-ben nevelkedett, a következő szezonban viszont NB III-as együttesünket erősíti.

 

„Egy házzal arrébb”, a PMFC-ben kezdett futballozni Sághy Félix, az U14-es korosztályig a pécsiek játékosa volt. Aztán elvitte az MTK, a következő években az agárdi Sándor Károly Akadémián pallérozódott, majd Nagyatádra került, ahol az NB III-as csapatnál bemutatkozott a felnőtt mezőnyben. A legutóbbi két évet a szintén a harmadosztályban szereplő Putnoknál töltötte, ahol alapembernek számított és az előző szezonban ezüstérmesek lettek.

– Nagyon vissza szerettem volna jönni a környékre, visszahúzott a szívem, így nagyon örültem a szentlőrinciek megkeresésének – fogalmazott a 22 éves, belső védőként és védekező középpályásként bevethető Sághy Félix. – Bízom benne, hogy a csapat el tudja érni a célját: szeretném, ha visszajutna az NB II-be, mert én is ott akarok futballozni, jó lenne, ha kipróbálhatnám magam eggyel magasabb osztályban is. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, a maximumot fogom nyújtani, remélem, hogy sok időt tölthetek majd a pályán a szentlőrinci csapatnál.

Nagyon sok sikert kívánunk szentlőrinci színekben a kemény védő hírében álló Sághy Félixnek!