Percekre voltunk a győzelemtől – aztán kikaptunk Csákváron

Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap

Sajnos pont nélkül jött haza csapatunk Csákvárról, pedig nagyon közel állt ahhoz, hogy újabb győzelmet ünnepeljen. Az utolsó percekben úszott el a meccs.

 

Reméltük, hogy a DVTK felett aratott bravúros győzelem kellő hitet, önbizalmat és lendületet ad csapatunknak, s három nappal később újabb sikernek örülhetünk. Sokáig úgy tűnt, így is lesz, hiszen a csákvári bajnoki első félideje a miénk volt. Magabiztosan és jól futballoztunk, aminek hamar meglett az eredménye, hiszen a 27. percben büntetőhöz jutottunk, amit Szabó Máté magabiztosan értékesített. Ezt követően, minden túlzás nélkül mondhatjuk, lezárhattuk volna a meccset: előbb Rétyi, majd Daróczi került ziccerbe, de mindketten hibáztak, a hazai kapus bravúrjai miatt maradt a 0-1.

A második félidő már nem rólunk szólt, ennek ellenére nagyon úgy nézett ki, hogy meglesz a győzelem. Már a hajránál tartottunk, amikor a nagy energiákat mozgósító Csákvár Vaskó Tamás fejesével egyenlített. Már ez is elég bosszantó volt, de jött még egy ennél is nagyobb pofon, ugyanis a hazaiak 38 éves, hórihorgas belső védője négy perccel később ismét beköszönt (naná, hogy ismét fejjel), s ezzel eldöntötte a mérkőzést.

Nagy kár érte!

 

MERKANTIL BANK LIGA, 10. FORDULÓ: 

Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc 2-1 (0-1)

Aqvital FC Csákvár: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs (Alaxai, 63.), László N. – Gazdag V., Mészáros D. (Koval, 83.), Körmendi – Tamás N. (Magyar Zs., 76.), Janyickij (Hornyák, a szünetben.), Baracskai (Fejős, 63.). Vezetőedző: Tóth Balázs

Szentlőrinc: Bese – Farkas, Keresztes, Havas, Nagy Zs. (Kiss-Szemán, 57.) – Török – Szabó M. (László D., 67.), Papp G., Daróczi (Csilus, 67.), Rétyi (Filipovic, 78.) – Mervó (Grumics, 78.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerzők: Vaskó (88., 92.), ill. Szabó M. (27. – 11-esből).

 

A 10. forduló eredményei: Soroksár–Ajka 2-0, Nyíregyháza–MTK 2-0, Siófok–PMFC 0-0, HR-Rent Kozármisleny–Békéscsaba 1-0, Mosonmagyaróvár–Budafok 0-1, ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 0-2, Tiszakécske–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1, Szombathelyi Haladás–Kazincbarcika 1-0, DVTK–Dorog 2-1.