Ponttal jöttünk haza Dorogról

Két vesztes mérkőzés után nem maradtunk pont nélkül Dorogon: mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei arra, hogy megnyerje a meccset, végül egyetlen gól sem született, ami egy pontot jelentett számunkra.

 

Nagyon fontos volt számunkra, hogy az utóbbi időszak kevésbé eredményes szereplése után (legutóbbi öt meccsünkből négyet elveszítettünk) végre legyen egy kis sikerélményünk. Kérdéses volt, hogy a PMFC-től, majd a Soroksártól elszenvedett vereség után fel tudunk-e állni a padlóról, ráadásul idegenben, annak a Dorognak az otthonában, amely a középmezőny tagja, és szorgosan gyűjtögeti a pontokat.

Nos, örömteli, hogy sikerült helytállnunk!

Az első félidőben nem nyújtottuk azt a teljesítményt, amire képesek vagyunk, akadozott a játékunk, de így is döntetlennel vonulhattunk szünetre. A második félidőben aztán jobban játszottunk, megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, arra, hogy előnybe kerüljünk, ám nem tudtuk kihasználni helyzeteinket, a hazaiak kapusa, Mursits jól védett. Akárcsak a mi oldalunkon Slakta, aki többször is bravúrral hárított. A mérkőzés csattanója a miénk lehetett volna, a hosszabbításban ugyanis Vajda tüzelt 14 méterről – sajnos a bal kapufa mellé.

 

 

Dorogi FC – Szentlőrinc 0-0

Labdarúgó NB II., 9. forduló. Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 600 néző. Vezette: Rúsz Márton. Dorogi FC: Mursits – Nyíri, Berkó, Rjasko, Zabari (Beliczky, 55.) – Zuigéber, Lénárt – Tóth B., Mészáros Á. (Kovács M., 66.), Papp M. – Girsik (Vígh, 69.). Vezetőedző: Németh Szabolcs. Szentlőrinc: Slakta – Czuczi, Havas, Keresztes, Forgács – Hleba – Harsányi, Sinkovits (Törőcsik, 60.), Kapronczai (Kondor, 83.), Nagy B. (Vajda, 60.) – Sili. Vezetőedző: Marián Sluka.

 

További eredmények: PMFC–Budaörs 0-1, Soroksár–Szombathelyi Haladás 2-1, DEAC–Kazincbarcika 0-1, Kaposvár–DVSC 1-3, Ajka–Siófok 1-1, Vasas–Szolnok 1-1, ETO FC Győr–Békéscsaba 0-0, Nyíregyháza–Csákvár 2-1, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr mérkőzés elmaradt. 

Az állás: 1. DVSC 20 pont, 2. Békéscsaba 17, 3. Gyirmót FC Győr 16, …10. PMFC 13, …17. Szentlőrinc 8.