Rangadó, futballünnep: a PMFC-vel találkozunk

Különleges mérkőzés elé nézünk, vasárnap (19.00) ugyanis a másik NB II-es baranyai csapat, a PMFC lesz az ellenfelünk. Játékosaink nagyon várják már az összecsapást, amelyen sok szurkoló előtt megmutathatják, hogy mire képesek.


Nagyon szép és fontos győzelemmel hangoltunk a PMFC elleni bajnokira, szerdán hazai pályán 3-1-re legyőztük a Kaposvárt. Jól néztünk ki ezen a meccsen, főleg a második félidőben játszottunk ötletesen – és nem mellesleg eredményesen.

– A mérkőzés után volt egy kis ünneplés, megérdemelték a srácok – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – A Kaposvár ellen is látszott, hogy ez a csapat mire képes: mi csak akkor tudunk eredményt elérni, ha ilyen felfogásban, ilyen szervezetten futballozunk. Abszolút azt kaptam vissza, amit terveztünk, amit vártunk, a taktikánk kilencvenkilenc százalékát teljesítették a fiúk.

Ahhoz, hogy vasárnap este is legyen oka az örömre csapatunknak, valószínűleg még több kell. A PMFC – annak ellenére, hogy ugyanúgy újonc az NB II-ben, mint mi – jól szerepel a másodosztályban, hat mérkőzésén mindössze egyszer kapott ki, s két ponttal szerzett többet nálunk: kilenc pontjával a tizenegyedik helyen áll, mi pedig héttel a tizenharmadikak vagyunk. Nagy csata elé nézünk tehát, ráadásul tisztában vagyunk vele, hogy ellenfelünk hatalmas segítséget kap majd a lelátóról.

– Ez egy különleges mérkőzés lesz, egy igazi rangadó, egy futballünnep – mondta Marián Sluka. – Nem sok játékosom lépett pályára ekkora közönség előtt, ilyen hangulatban. Látom rajtuk, hogy nagyon várják ezt a meccset. Remek ellenféllel találkozunk, a PMFC összeszokott, szervezett csapat, amely agresszív letámadó focit játszik, amihez megvannak a keretben a megfelelő futballisták. Tőlünk még nagyobb koncentrációra, akaratra és önbizalomra van szükség ahhoz, hogy ezen a találkozón is sikeresek legyünk. Igyekszünk minél tovább a helyes irányba, a jó úton haladni! A játékosaim számára ez egy óriási lehetőség arra, hogy megmutassák magukat, miként a Szentlőrinc is megmutathatja, hogy milyen egységes csapat.

A Kaposvár elleni sikerben nagy szerepe volt csapatkapitányunknak, Harsányi Istvánnak, aki sérülés miatt két meccset kihagyott, ezen a bajnokin tért vissza, s góljával szereztünk vezetést.

– Az volt az első NB II-es gólom, nagyon örültem neki! Köszönöm, a vezetőedzőnek, hogy a tíznapos kihagyás után, mindössze egy edzéssel a hátam mögött bizalmat szavazott nekem, betett a kezdőbe – mondta Harsányi István. – Nagyon fontos volt számomra, hogy gólt lőttem, de ennél is lényegesebb volt, hogy nyert a csapat. Végig úgy éreztem, hogy győzünk, láttam a tüzet a fiúk szemében. Büszke vagyok rájuk!

A vasárnapi rangadóval kapcsolatban Harsányi elmondta, mindenki nagyon várja ezt a csatát, az új játékosok is átérzik, hogy miről van itt szó, mit jelent ez az összecsapás.

– Ennyi szurkoló előtt végre tényleg focistának érezheti magát az ember. Bizakodva várom ezt a mérkőzést, mert úgy érzem, ha úgy futballozunk, ahogy tudunk, ha egységesek leszünk, akkor akár a három pontot is megszerezhetjük. Nagyon bízom benne, hogy együtt megcsináljuk!

A PMFC elleni bajnokira nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat, szükségünk lesz rájuk.

Hajrá, Szentlőrinc!

 

A 7. forduló programja: Vasas–DVSC, PMFC–Szentlőrinc, Soroksár–Csákvár, Gyirmót–Szolnok, Dorog–Békéscsaba, DEAC–ETO FC Győr, Kaposvár–Szombathelyi Haladás, Ajka–Budaörs, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Siófok, Nyíregyháza–Kazincbarcika.